Az elviselhetőbb nyarakért
Közérzetünket a fák, növények árnyéka és hűsítő hatása jelentősen javíthatja, de az állatvilágnak is nagy szüksége van a zöld felületekre. Ennek a jegyében valósult meg a K&H állatbarát ligetek program a 10 millió Fa közösség szakmai együttműködésével, amely 30 oktatási intézményben egyenként 100 négyzetméter területen zöldíti az udvarokat, és még a madarakat, pillangókat, sünöket is becsalogatja a gyerekek közvetlen környezetébe. A kis parkokban a fiatalok megtapasztalhatják a növények jótékony hatásait, az edukációs anyagoknak köszönhetően pedig még behatóbban megismerkedhetnek az ember és az élővilág harmonikus együttélésével.
Büszkék vagyunk arra, hogy ebben a programban iskolánk is részt vehet, így a felsős épület udvarán K&H állatbarát liget létesült.
„A zöld felületek a klímaváltozás visszaszorításában is jelentős szerepet játszanak, de saját közérzetünket már rövid idő alatt is nagymértékben javítja, ha növényekkel vesszük körbe magunkat. A fák nemcsak az erdőkbe kellenek, hanem közvetlen környezetünkbe is – az pedig, hogy mennyi növényt ültetünk oda, ahol élünk, csak rajtunk múlik” – mondta Guy Libot, a K&H vezérigazgatója. „K&H állatbarát ligetek programunkkal egy olyan kis parkot teremtünk a gyerekek iskolája, óvodája udvarán, ahol nemcsak hűsölhetnek az árnyékban, de megfigyelhetik a madarakat, rovarokat, sünöket is. Emellett pedig edukációs anyagokkal is segítjük őket, hogy a fiatalok még jobban megismerkedhessenek azzal, milyen fontos az ember és az élővilág organikus egysége” – tette hozzá a vezérigazgató.
„Túl vagyunk azon az korszakon, amikor cégek támogató, segítő szerepben vettek csupán részt a környezet
megóvását célzó programokban. Ahogy önkénteseink a civil szféra legkülönfélébb szektoraiból, szakmáiból,
hivatásaiból vállalkozóként, közemberként ismerték fel a tovább már nem odázható, összehangolt cselekvés
fontosságát és tették bele magukat, szabadidejüket, családjuktól, pihenésüktől, passzióiktól elvont energiájukat és nem ritkán saját pénzüket, úgy meggyőződésem szerint fontos az is, hogy olyan nagy súlyú piaci szereplők, amilyen például a K&H Csoport, valamint a mienkhez hasonló nagy hatású civil szervezetek és ismert közéleti szereplők immáron egymást kiegészítve dolgozzanak ugyanazért a célért: a holnap is élhető Földért. Túl nagy a baj ahhoz, hogy ne keressük s találjuk meg az együttműködések új formáit” – mondta Bojár Iván András, a 10 millió Fa alapító vezetője.