Harmadik hely a váltóversenyen

Október 6. alkalmából idén Kegyeleti Ügyességi Váltóversenyt rendeztek a Dunakeszi Szent István Sportcsarnokban. Iskolánk tanulói az előkelő 3. helyet szerezték meg.   A csapat tagjai: Kutas Zsombor, Kecskés Emma, Marsó Péter, Mora-Hubik Korina, Csapó Levente, Péter Levente, Kmetovity Andrea, Magyari Zsófia, Kaspár Barna, Szénási Zsanna, Csoszó Mátyás, Csoszó Rebeka, Kaspár…

Éjszakai túrával indult a tanév

A 2023/24-es tanévet az alsós túraszakkörösök egy éjszakai túrával megnyitották meg. Szeptemberben a Hűvösvölgyi lépések éjszakai teljesítménytúra 6 km-es távját teljesítették a gyerekek és szüleik. Az útvonal egyik ellenőrzőpontját nem messze az Apáthy-sziklától, a Kondor út egyik félreeső telkén álló gyönyörű fa, egy idős libanoni cédrus mellett találtuk meg. Ez…

Sporteredményeink a mobilitási héten

A Mobilitási Hét csütörtöki napján a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola testnevelés munkaközösségének szervezésében megrendezésre került a „Kapurarúgó iskolai bajnokság”. A héten testnevelés órák keretében eldöntöttük, hogy kik az osztálybajnokok. Majd a mai napon a győztesek megvívtak egymással, hogy eldőljön ki az iskola bajnoka. Ezt a viadalt Nagy Károly 8.…

Emberhajtású gurulónap

A Mobilitási Hét szerdai napján, 2023. szeptember 20-án a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola testnevelés munkaközösségének szervezésében megrendezésre került az Emberhajtású gurulónap. Ezen a napon a gyerekek kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel, gördeszkával mehettek végig az általunk kialakított, sajátos akadálypályán. Amint végeztek a könnyebb, nehezebb feladatokkal, máris kezdetét vette a „Rollerfoci”. További…

Millió lépés a Bárdosért – újra!

A Bárdos újra csatlakozik a Millió lépés az iskoládért elnevezésű akcióhoz. 2023. szeptember 25-én indul, és 11 héten át tart az a kihívás, amelynek célja, hogy a lehető legtöbb gyermek mozogjon minden nap, és mindannyiunk élete részévé váljon az aktív életmód. Az iskolák versenyében 100 x 1 millió Ft értékű…

Diákolimpiai és Élet-Mód-tábort tartottunk

Iskolánkban Diákolimpiai és Élet-Mód napközis tábort tartottunk június 19-23. között, Veres Judit, Struve Katalin, Nagy Bandor és Jancsik László vezetésével. 35 diákkal találkoztunk minden nap. A diákolimpiai sportágak bemutatása mellett a gyerekek megismerkedtek az egészséges táplálkozással, a digitális világ rejtelmeivel, veszélyeivel. Minden nap különböző sportolási lehetőségek közül válogattunk és ezekkel…

Veszprémi kézis jött vissza hozzánk

A Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskolába látogatott Tóth István Sámuel, iskolánk öregdiákja június 9-én. A látogatás célja az volt, hogy bemutassuk a Dunakesziről induló sportolók életét. Samu 2017-ben került az immár 27-szeres magyar bajnok Telekom Veszprém utánpótlás-rendszerébe, jelenleg az U21-es csapat kézilabda-játékosa, valamint a korosztályos (junior) válogatott bővített keretének tagja. Az…

Ismét egy fantasztikus elismerés!

Nagyon sok szeretettel gratulálunk 7. b osztályos tanulónknak, Kaspár Balázsnak, aki a 2021/2022. tanévben elért kimagasló tanulmányi és sportteljesítményéért – egy év után ismét – megkapta a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságától a Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2022 címért járó oklevelet.   Balázs a 2022 májusában Debrecenben megrendezett Sport XXI.…

Újabb diákolimpiai érmek

Iskolánk tanulói a hétvégén kiváló judoeredményeket értek el. A Serdülő Országos Diákolimpián Sára András Hunor 5. helyezést ért el (fiatalabb versenyzőként). Bátai Zalán a Delta Kupa regionális judoversenyen ezüstérmes lett. Mindkét sportoló felkészítője, edzője: Dobos Gábor és Monori Dániel. A Grappling Országos Diákolimpiáról bajnoki címmel és bajnoki ezüstéremmel tért haza Szeles…

Fantasztikus elismerés!

Nagyon sok szeretettel gratulálunk 6. a osztályos tanulónknak, Sára András Hunornak, aki a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságától nem akármilyen oklevélben részesült.   Hunor a 2021/2022. tanévben elért kimagasló tanulmányi és sportteljesítményéért Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2022 címet érdemelte ki. Nagyon büszkék vagyunk Hunorra, aki tavaly a 11. Budaörs…