Nem üres kézzel jöttünk haza

A területi Angol Nyelvi Országismereti Vetélkedőn négy csapatunk indult a Bárdos iskolából. Az 5-6. osztályos korcsoporban 2. helyezést ért el az Aussies csapata: Föedl Botond (6. b), Mora-Hubik Lili (6. b), Kaspár Barna (6. c), Murguly Tamás (6. a), Póttagok voltag: Hajdu Levente (6. c), Obál Alíz (6. b), Mihály…

Ismét jótékonysági koncert

Iskolánkban március 26-án – a tavaly őszi alkalomhoz hasonlóan – jótékonysági hangversenyt szervezünk. Ennek helye a VOKE József Attila Művelődési Ház, kezdési időpontja 17.30. Fellépnek a Hubay Jenő Zeneiskola kisfúvós zenekara Schwarcz Balázs vezetésével, valamint az iskola alsós tanulói közül a 2. a osztály, a 3. b osztály néhány tanulója…

A hangszerek királynőjénél jártunk

Iskolánk évek óta a Müpa Partneriskola-program tagja, amelynek segítségével többfajta kulturális programon, koncerten, táncelőadáson vehetnek részt a gyerekek a Müpa Fesztivál Színházában, a Millenárison és az épületünkben is. Ezúttal egy egészen különleges programra látogatott el a 3. c osztály március 20-án. Nem is akárhová: a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, ahol a…

Szombaton ismét Bárki túra

Március 23-án, szombaton a visegrádi fellegvárhoz kirándul a Bár-Ki-túra csapata. A részletek: BÁR-KI-túra: 2024.03.23. (szombat) Visegrád – Fellegvár: 13 km Nagymaros – Visegrád – Fellegvár Találkozó: 8.00 DK-Gyártelepi állomás Indulás: 8.07 vonat Jegyvásárlás: oda: DK-Nagymaros 8.00-tól vissza: Nagymaros-DK 13.00-tól Érkezés: kora du. Felszerelés: bordás talpú cipő, hátizsák, réteges öltözék, esőkabát,…

Méltóképpen emlékeztünk a márciusi ifjakra

A Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola diákönkormányzatának tagjai a márciusi ifjak tiszteletére megkoszorúzták az iskola előtti 1848-as emlékhelyet. „Felvirradt. Március 15-ike volt 1848. Tizedik évfordulója annak a nagy katasztrófának, mellyel a korszellem óriás keze a régi Budapestet a föld színéről eltörölte a jeges árvízzel, hogy helyet csináljon az újan emelkedő…

2. hely a körzeti DO-n

Véget ért a IV. korcsoportos fiú labdarúgó körzeti diákolimpia Dunakeszin. Két forduló alapján a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola csapata a 2. helyen végzett. A csapat tagjai: Hábel Máté, Molnár Ruben, Márton Dávid, Abay-Nemes Barnabás, Varga Vince, Vízhányó Ádám, Molnár György, Gulyás Péter, Szórád Bálint, Machán Bence. Felkészítő: Jancsik László Sok…

Közlekedésbiztonsági nap Dunakeszin

2024. március 6-án, szerdán 13 és 18 óra között Dunakeszin, a IV. Béla király főtéren a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és a Közlekedéstudományi Intézet rendezésében „Közlekedésbiztonság, balesetmegelőzés, bűnmegelőzés – avagy új kihívások a bűnözés és a közlekedésbiztonság területén” elnevezésű programra kerül sor. Az eseményen általános iskolás tanulók, középiskolás diákok, valamint…

Bronz Besztercebányáról

Sára András Hunor 7. a osztályos tanulónk 2024. március 3-án bronzéremmel tért haza a Judo Grand Prix nevű nemzetközi versenysorozat szlovákiai, besztercebányai állomásáról. Hunor a VSD Judo Szakosztályának versenyzője, edzője Dobos Gábor és Monori Dániel. Az U15-ös korosztályban, a – 46kg-os kategóriában érte el ezt a csodás helyezést. Egyedüli magyarként…

Tapintható történelem – tankerületi verseny

Idén is tankerületi szinten hirdettük meg a tavalyi évben sikerrel megrendezett történelmi pályázatunkat a kreativitásukat, alkotó kedvüket megmutató felsős diákok számára. A tavalyi évhez hasonlóan idén is sok egyedi kivitelezésű, különleges kézműves technikákat felvonultató alkotás várta az eredményhirdetést az iskolánk aulájában létrehozott kiállításon.   A pályázat témakörei: 5. évfolyam: az…

Lezajlott a LÜK-verseny iskolai fordulója

Megkezdődtek a 2023/24. Országos LÜK-verseny fordulói. Február hónapban lebonyolításra kerültek a második, harmadik és negyedik évfolyamon az iskolai fordulók. Iskolánkat a következő kistérségi fordulóján az alábbi tanulók képviselik: Veres Tamás 2. b Vattamány Fanni 2. b Hrabovszki Robin 2. c Tar Fanni 3. b Muszta Noel 3. d Juhász Lotti…