Stúdióban jártunk, felvételt csináltunk

Ének-zene tagozatos diákjaink, Szűcs Laura 7.a, Pol Vera, Abos Dániel és Barnák Milán 6.a osztályos gyerekek emlékezetes élményben részesültek december 5-én: részt vehettek egy zenei stúdiófelvételen. Rónai-Czentár Katalin, iskolánk tanulójának édesanyja és Bárkányi Ágota Szenteste című karácsonyi dalában háttérénekeltek a gyerekek. Köszönjük szépen ezt a fantasztikus lehetőséget, a gyerekeknek nyújtott…

Őszi sporteredményeink

2021. szeptember 22-én Albertirsán jártak 8. osztályos fiaink, akik az Atlétikai Ügyességi Csapatbajnokság Pest Megyei Döntőjében 3. helyezést szereztek súlylökésben. A csapat tagjai: Geissler Tamás, Molnár Bátor, Nagy István és Popovics László. 2021. október 11-én rendezték meg a Dunakeszi Körzeti Asztalitenisz Diákolimpiát, amelyen a következő eredményeket érték el tanulóink: III-IV.…

Válts egy csokit mosolyra!

Az ÁGOTA Alapítvány felhívására csokikat és játékokat gyűjtöttünk rászoruló gyerekeknek. Ennyi mindent hoztak tanulóink az iskolába! Az iskola feladata nem csupán a tanítás, hanem egyre inkább a nevelés is. Megtanulják, hogy másoknak örömet szerezni nagyon jó, és igazán nem is kerül sokba: egy kis odafigyelés, csokoládé, és a reggeli induláskor…

A Bárdosban járt a Mikulás

Ebben a tanévben – hagyományai szerint – újra eljött hozzánk a Mikulás, meglátogatta az elsős diákokat, és persze nem feledkezett meg az ajándékokról sem. A Mikulás segítségére voltak az ötödik évfolyamosok, akik köszöntötték a legkisebbeket. További képeinket a fotóra kattintva nézhetik meg.

Mozgalmas októberünk volt

Már két hónap telt el ebből a tanévből, és ahogy az lenni szokott, az október idén is eseménydús volt. A megemlékezésekről, programjainkról videók készültek, amelyeket innen is elérhetnek, valamint iskolánk Youtube-csatornáján is megtekinthetnek. Ebben az évben is megemlékeztünk iskolánk névadójáról, Bárdos Lajosról születésének 122. évfordulóján, október 1-jén. A Cantemus Kórus…

Megkezdődött a tantárgyi versenyek időszaka

Sok gyereknek igénye van arra, hogy ne csak a tanórai keretek között tegye próbára tudását és tehetségét. Erre alapozódnak a versenyek. Itt a tanulóknak lehetőségük nyílik arra, hogy sokkal komplexebb módon mérjék össze magukat a hozzá hasonlatosan tehetséges társaival. Ebben a tanévben az első hagyományos iskolai tantárgyi versenyünk az Idegennyelvi…

Alsóban az élet – nem csak alsósoknak

Alsóban az élet – közösségi tudomány program óvodák és iskolák számára Iskolánk részt vesz az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont (ELKH ATK) Talajtani Intézet szervezésében zajló „Alsóban az élet – nem csak alsósoknak” elnevezésű környezeti nevelési programban, melynek során egy pamutból készült alsóneműt ástunk el az iskolánk előtti virágoskertben…

Szép eredmények a LÜK-bajnokság döntőjében

A 2020/21. tanévben a Móra KIadó ismét meghírdette az országos LÜK-bajnokságot. A verseny fordulóit az egészségügyi helyzet miatt ebben a tanévben is online felületen bonyolították le. A tanulók felkészítésében a szülőknek ismét nagyon fontos szerepük volt. A  XI. Országos LÜK-bajnokság döntője szeptember 10-én, pénteken került megrendezésre. A verseny főszervezője, Bertalan…

Zánkán jártunk

Holnapra távol lesz ez a tábor, de vándorolj bárhol, mindig visszavár… Kellemesen indult a tanév a 4. d osztályba járó gyerekek számára: az „Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány Őszi ottalvós kirándulás” pályázatának egyik nyerteseként három felejthetetlen napot tölthettek Zánkán, az igényesen felújított Erzsébet-táborban. Teljes ellátásban részesültek és számos izgalmas programon…