Német vendégek jártak nálunk

Egy partneriskola Németországban vagy egy német nyelvet oktató iskolával való kapcsolat lehetőséget teremthet diákok és tanárok közötti tapasztalatcserére, nyelvtanulásra és kulturális megértésre. Éppen ezért szorgalmaztam a kapcsolatfelvételt Donaueschingenben élő német vendégeinkkel. A kapcsolatunk 2022-ben indult, ugyanis engem bíztak meg a velük való kapcsolattartással a váci deákvári delegáció keretén belül. Hosszas…

Megemlékeztünk az aradi 13 vértanúról

Iskolánk 4. a osztálya Pusztai Edit és László Mónika tanítónők segítségével lelkesen készült az aradi vértanúkról szóló megemlékezésre, amelyet ezúttal a VOKE József Attila Művelődési Központban tartottunk meg Dunakeszi város felkérésére.

Bárdos 124

Iskolánk névadója, Bárdos Lajos születésének 124. évfordulója és a zene világnapja alkalmából idén is megtartottuk szokásos hangversenyünket a Dunakeszi-Gyártelepi Jézus szíve plébániatemplomban. Fellépett a Farkas Ferenc AMI-ban tanuló két diákunk, Kamocsa Réka és Pol Vera, akiknek felkészítő tanára Dr. Domoszlai Erzsébet, a Bimm-bamm-bomm Kicsinyek kórusa Kardos Eszter vezetésével, a Cantemus…

Éjszakai túrával indult a tanév

A 2023/24-es tanévet az alsós túraszakkörösök egy éjszakai túrával megnyitották meg. Szeptemberben a Hűvösvölgyi lépések éjszakai teljesítménytúra 6 km-es távját teljesítették a gyerekek és szüleik. Az útvonal egyik ellenőrzőpontját nem messze az Apáthy-sziklától, a Kondor út egyik félreeső telkén álló gyönyörű fa, egy idős libanoni cédrus mellett találtuk meg. Ez…

Meghívó a templomi hangversenyünkre

Sok szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket, szülőket, rokonokat, barátokat a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola templomi hangversenyére, amelyet Bárdos Lajos születésére emlékezve és a zene világnapja alkalmából minden évben megrendezünk. A koncert ezúttal 2023. szeptember 29-én, pénteken 17 órakor lesz a Dunakeszi-Gyártelepi Jézus szíve plébániatemplomban (Dunakeszi, Mindszenty József sétány 3.). Közreműködnek iskolánk énekkarai,…

Diákolimpiai és Élet-Mód-tábort tartottunk

Iskolánkban Diákolimpiai és Élet-Mód napközis tábort tartottunk június 19-23. között, Veres Judit, Struve Katalin, Nagy Bandor és Jancsik László vezetésével. 35 diákkal találkoztunk minden nap. A diákolimpiai sportágak bemutatása mellett a gyerekek megismerkedtek az egészséges táplálkozással, a digitális világ rejtelmeivel, veszélyeivel. Minden nap különböző sportolási lehetőségek közül válogattunk és ezekkel…

Ismét egy fantasztikus elismerés!

Nagyon sok szeretettel gratulálunk 7. b osztályos tanulónknak, Kaspár Balázsnak, aki a 2021/2022. tanévben elért kimagasló tanulmányi és sportteljesítményéért – egy év után ismét – megkapta a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságától a Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2022 címért járó oklevelet.   Balázs a 2022 májusában Debrecenben megrendezett Sport XXI.…

Újabb diákolimpiai érmek

Iskolánk tanulói a hétvégén kiváló judoeredményeket értek el. A Serdülő Országos Diákolimpián Sára András Hunor 5. helyezést ért el (fiatalabb versenyzőként). Bátai Zalán a Delta Kupa regionális judoversenyen ezüstérmes lett. Mindkét sportoló felkészítője, edzője: Dobos Gábor és Monori Dániel. A Grappling Országos Diákolimpiáról bajnoki címmel és bajnoki ezüstéremmel tért haza Szeles…