Nemzetközi jégkorong sikerek U10-es korosztályban

Április 1-én került megrendezésre a pozsonyi Petržalka Jégpályán a 2022/23-as szezon Euro Mini Hockey League bajnokság U10 korosztályos Fináléjára.

A tornasorozatot a Vasas Budapest fölényesen megnyerte, és a Fináléban is veretlenül végeztek az első helyen.

Iskolánk tanulói közül a 3. b osztályos Csapó Levente mezőnyjátékosként, a 4. b osztályos Dober-Német Attila pedig kapusként szerepelt a csapatban.

Sok szeretettel gratulálunk a gyerekeknek és a csapatnak!

Harmadik és ötödik hely Isaszegen

Csodálatos eredménnyel érkeztek haza Isaszegről diákjaink. A Pest Vármegyei Német Nyelvi Versenyen harmadik helyezést ért el Bálint Ádám 7. b osztályos tanuló, osztálytársa, Dankó Dominik pedig ötödik lett a megmérettetésen.

Az egésznapos rendezvény első fordulójában rövid írásbeli feladatsort kaptak a gyerekek, amelyek a nyelvtani ismereteket mérték fel, valamint a német nyelvterületre vonatkozó országismereti kérdéseket is tartalmazott.

Ezt követően, a verseny szóbeli részében a megtanult memoritereket adták elő a zsűri előtt, majd egy húzott témát kellett kifejteniük – a korosztálynak megfelelő szinten.

A versenyen több mint 50 diák vett részt a vármegye különböző iskoláiból, akik mind nagyon jó német nyelvtudással rendelkeztek.

Nagyon büszkék vagyunk és gratulálunk tanulóinknak és felkészítő tanáruknak, Kesziné Halász Juditnak.

 

Befutottuk Gödöllőt

Iskolánk diákjai, csapatai részt vettek a Mezeifutó Diákolimpia Pest Vármegyei fordulóján Gödöllőn. Tanulóink nagyon szépen szerepeltek, ketten, Kaspár Balázs és Kaspár Barna bejutottak az országos döntőbe.

Részletes eredmények:

Kaspár Barna – III. korcsoport, egyéni 5. hely
Kaspár Balázs – IV. korcsoport, egyéni 6. hely
Mindketten továbbjutottak az országos bajnokságra!

II. korcsoport: 20. helyezés lányok; 20. helyezés fiúk
III. korcsoport: 21. helyezés lányok; 4. helyezés fiúk
IV. korcsoport: 11. helyezés lányok; 10. helyezés fiúk.

Minden résztvevő tanulónknak sok szeretettel gratulálunk!

Intézményvezetői vezetési program

A Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola intézményvezetői beosztására vonatkozóan beérkezett pályázati anyag részét képező vezetési program közérdekből nyilvános adat.

A pályázó vezetési programját ide kattintva tölthetik le.

Két második helyezés

Labdarúgó lány Diákolimpia Dunakeszi körzeti versenyét tartották meg a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskolában.
Iskolánk csapata az előkelő második helyezést érte el.
A csapat tagjai:
Kucsebár Léna, Juhász Luca, Chrudinák Virág, Baradlai Fanni, Nagy Boglárka, Kozma Laura, Magyari Dóra, Végh Vivien, Juhász-Nagy Kira, Mihály Veronika, Prohászka Réka, Kókány Zsófia.
A IV. korcsoportos fiú Labdarúgó Diákolimpia versenyét is iskolánkban rendezték.

Fiúcsapatunk szintén második helyezést ért el.

A csapat tagjai:

Bohatec Marcell, Ónodi Marcell, Nagy Levente, Dési Dávid, Balog Brendon, Kakas Noel, Márton Alexander, Juhász Levente, Márton Dávid, Hábel Máté, Machán Bence.

Mindkét alakulatunknak és a felkészítő tanároknak is sok szeretettel gratulálunk!

Bozsik terembajnokság Dunakeszin

A II. korcsoportos Bozsik terembajnokságot 2023. március 3-án, pénteken rendezték a Dunakeszi Szent István Általános Iskola Sportcsarnokában.

A Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola két csapattal képviseltette magát az Intézményi Bozsik programon: 3. és 4. osztályos tanulóink rúgták a labdát.

Szépírásban jeleskedtek

Mindenki tehetséges valamiben. Mi ezt valljuk. Lehet, hogy ez a valami a szépírás?
Sok gyermek vett részt ezen a versenyen, amelyen újabb tehetségek mutathatták meg magukat, és voltak, akik megvédték tavalyi címüket.

„A betű mutatja a lelket, aki betűkkel ír, az valósággal benyomja ezekbe lelkének képét, mi tehát az írás által megismerhetjük az írónak a lelkét.”

Phaléroni Démétriosz athéni szónok, Kr. e. 4. sz.
5. évfolyam (23 fő)
1. Sinkovits Lia Mirella 5. d
2. Bojtor Adél 5. d

3. Győrfi Liza 5. d

6. évfolyam (40 fő)

1. Rutkovszky Anna 6. a
2. Kulcsár István 6. c
3. Csehi Dorina 6. c
4. Néveri Leonóra Melitta 6. c

5. Vay Emma Lili 6. a

7. évfolyam (14 fő)

1. Papolczy Tímea Éva 7. c
2. Vörös Anna 7. a

3. Waltner Zita 7. a

8. évfolyam (9 fő)

1. Magyari Dóra 8. d
2. Katona Dóra 8. a

3. Pintér Boglárka Lilla 8. a

Gratulálunk a helyezetteknek!

A fotóra kattintva megtekinthetik a díjkiosztó albumát.

Parasportoló volt a vendégünk

A Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskolában Bessenyey Zoltán kétszeres rally Európa-bajnok tartott beszámolót a Magyar Parasport Napja alkalmából 2023. február 22-én.

Zoltán őszintén beszélt versenyzői múltjáról, balesetéről, rehabilitációjáról és parasportolói karrierjéről.

Köszönjük szépen az előadássorozatot.

A fotóra kattintva megtekinthetik további képeinket.

 

 

Meghívó szülők részére

2023. február 20-án, hétfőn 17 órakor Meszlényi Zsuzsa life coach, tréner, megoldásfókuszú mediátor ingyenes, Szülő-Kamasz PárbeszédÉRT című előadására várjuk a kedves szülőket a felsős épület 7-es Szakáll Lászlóné Lujzi néni (ének-zene) termébe.