Aranyakkal gazdagodtak

Rendkívüli eredményt ért el két tanulónk. Nemzetközi taekwondo-versenyen szerzett aranyérmet egy testvérpár.

Földes Benjámin 4.a osztályos tanuló a csehországi Humpolecben rendezett nemzetközi taekwondo bajnokságon lett első helyezett gyermek 40 kg-os kategóriában.

Öccse, Földes Mátyás 3.a osztályos tanuló 36 kg-os kategóriában állhatott a dobogó tetejére.

Mindkét diákunknak sok szeretettel gratulálunk!

Csodálatos kikelet, csodálatos természet

A Föld napján még kertészkedéssel igyekeztek szebbé varázsolni az iskola udvarát a 2.c osztály tanulói, miközben a levendula növényről szereztek hasznos ismereteket.

Pár nappal később, Tolnai Erzsébet tanító nénivel, a Szentendrei-szigeten hallgathatták a feketerigó, a csilpcsalp füzike, a harkály jellegzetes hangját. Bekukucskálhattak madárodúkba is, ahol már kikeltek a széncinegék fiókái.

Varga Péter hobbi madarász elmondta, hogy az odúkat hat évvel ezelőtt helyezték ki iskolánk tanulói a gát melletti fiatal fákra azzal a céllal, hogy fészkelőhelyet biztosítsanak szárnyas barátainknak. Azóta, amikor a tavasz beköszönt, birtokba veszik őket a cinegék.

Május első vasárnapján a kíváncsi kis csapathoz az édesanyák is csatlakoztak, hogy gyermekeikkel együtt fedezzék fel egy jelentős természeti értéket képviselő vizes élőhely, a Dunakeszi-tőzegtavak madárvilágát. Ezen a sétán is Varga Péter vállalta a kalauzolást, szívből köszönjük, hogy megosztotta velünk tudását!

Erdődi Andrea of. tanító

Labdarúgó diákolimpiai eredmények

A II. korcsoportos labdarúgó diákolimpia körzeti fordulójában 2. helyezett lett a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola csapata.

A csapat tagjai: Kaspár Barna, Molnár György, Dober-Német Gergő, Bogdány Máté, Bliha Viktor, Gulyás Péter, Bicskey Benedek, Császár Boldizsár, Turai Máté, Juhász Gergő, Vízhányó Ádám.

 

Az I. korcsoportban 2. helyezést ért el a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola.

A csapat tagjai: Csapó Levente, György Bence, Talmaier Kornél, Zongor Ákos, Simon Kristóf, Császár Boldizsár, Fekete Ádám.

Iskolánk lány labdarúgó csapata a Megye területi döntőben 4. helyezért ért el.

A csapat tagjai: Billege Antónia, Szekeres-Joó Lili, Janoviczki Kincső, Bogát Nóra, Járik Johanna, Kucsebár Léna, Juhász Luca.

 

A IV. korcsoport körzeti labdarúgó diákolimpián (Dunakeszi) 2. helyezést ért el iskolánk csapata:

Vakhal Máté, Geissler Tamás, Molnár Bátor, Bencze Milán, Szekszárdi Botond, Szabó Roland, Kozma Márk, Hencz Kristóf, Bohatec Marcell, Csapó Ádám.

 

A III. korcsoport körzeti labdarúgó diákolimpián (Dunakeszi) 2. lett csapatunk:

Márton Dávid, Hábel Máté, Molnár Ruben, Varga Vince, Dankó Dominik, Karácsony Csongor, Kaspár Balázs, Kopócs Kristóf, Vízhányó Ádám, Abay-Nemes Barnabás, Rózsavölgyi Péter

Versenyzőinknek szívből gratulálunk!

I. korcsoport – fiúk

II. korcsoport – fiúk

III. korcsoport – fiúk

IV. korcsoport – fiúk

Újabb sikerek jégkorong U12 korosztályban

Április 16-án került megrendezésre a II. Érdi Kupa 6 élvonalbeli jégkorongcsapat részvételével az Érdi Jégcsarnokban.

A Vasas SC csapatát csak a döntőben sikerült megállítani, így végül ezüstérmet szerzett a tornán.

Iskolánk tanulói közül kapusként szerepelt a csapatban Dober-Német Gergő, Szekeres-Joó Levente pedig a torna legjobb hátvédje címet is elnyerte.

Gratulálunk sportolóinknak!

Dunakeszi nyári táborok

Dunakeszi Város Önkormányzata 2022-ben is megszervezi a „Roska Péter” Dunakeszi Városi Nyári Tábort.

A tábor június 27. és augusztus 12. között színes programokkal, tartalmas időtöltéssel várja a diákokat a korábbi, megújult táborhelyszínen, a Duna-parton (Duna sor 32.).

A jelentkezéshez kapcsolódó dokumentumokat itt töltheti le:

Jelentkezni elektronikus formában lehet 2022. május 31-ig. A megrendelő lapot kérjük e-mailben megküldeni az alábbi e-mail címre: szucs.renata.hszk@dunakeszi.hu.

Siker megyei rézfúvósversenyen

2022. április 13-án a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában rendezték meg a VII. Pest Megyei Rézfúvós Versenyt, melyen iskolánk 6.a osztályos, ének-zenei tagozatos tanulója, Várhelyi Róbert III. helyezést ért el trombita kategóriában.

Tanára Jancsovics Eszter.

 

Sok szeretettel gratulálunk Robinak!

Első és harmadik hely cselgáncsversenyen

Iskolánk 4.c osztályos tanulója, Bátai Zalán a cselgáncs Magyar Kupán Diák A és B kategóriában 3. helyezést ért el.

A XI. Budaörs Kupán aranyérmet szerzett, a BRJSZ Regionális Judo Versenyen pedig szintén 3. helyezést ért el.

Zalán edzője Dobos Gábor.

Sok szeretettel gratulálunk Zalánnak!

Mezei futásban ezüst

Iskolánk csapata a Mezei futás Országos Diákolimpián a dobogó II. fokára állhatott.

A csapat tagjai: Kaspár Barna, Dober-Német Gergő, Molnár Miklós György, Klemanovits Artúr és Kiss Bulcsú Zétény.

Kaspár Barna
a csapat legjobbjaként, több mint 200 induló közül a 6. helyezett lett.

Testvére, Kaspár Balázs a III. korcsoportban egyéni indulóként, 227 induló közül a kiváló 21. helyen ért célba 2500 méteren.

Gratulálunk a versenyzőknek!

Szavalóverseny a költészet napja alkalmából

1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját.

A hagyomány szerint minden tanévben, ehhez a naphoz közeli időpontban rendezzük meg az iskolai szavaló délutánokat, versenyeket.

Idén április 7-én délután tartottuk ezt a nagyszerű eseményt, amelyre nagyon ügyesen felkészültek a gyerekek, és sok szép szavalatot hallhattunk.

Köszönjük a nagyszerű élményt, szívből gratulálunk nekik!

 

Úszásban jeleskedett tanulónk

Százhalombattán rendezték meg a Pest megyei Úszó Diákolimpiát, amelyen iskolánk 4.c osztályos tanulója, Kaspár Barna 6. helyezett lett 50 méteres gyorsúszáson, 4. helyezett pedig 50 méteres mellúszáson.

Ez utóbbi számban sajnos csak pár századdal maradt le a dobogóról.

Sok szeretettel gratulálunk és további szép sikereket kívánunk!