Ruhagyűjtés – Sulizsákba

Iskolánk először vesz részt a Sulizsák programban. Ez egy használtruhák gyűjtésére, majd újrahasznosítására kidolgozott, évek óta jól működő program, amely a gyerekek környezettudatossá neveléséhez is hozzájárul. Sikeres lebonyolítása esetén a használtruhagyűjtést is rendszeressé tehetjük tanévenként, amely Örökös Ökoiskola címünkhöz is jól illeszkedik.

Célunk, hogy a tanulók és dolgozók minél több zsák, és ezáltal minél több kg újrahasznosítható textíliát gyűjtsenek össze, mivel az összegyűjtött holmik után kilogrammonként 50 Ft-ot kap iskolánk az alapítvány számlájára. A befolyt összeget fejlesztésére, szépítésre fordítjuk, melyről tájékoztatjuk majd a szülői közösséget.

A Sulizsák Program keretében intézményünkben 2022. február 21. és 22. napokon ruhagyűjtési napot rendezünk.

Az SzMK a ruhagyűjtésről szóló információról tájékoztató levelet küldött a szülőknek.

Történelem alapismereti vizsga

Minden évfolyamon lezárultak a történelem alapvizsgák, melyeket alapos felkészülés előz meg évek óta a 6-8. évfolyamon, hiszen egy egész tanév anyagát ölelik fel. Örömmel tapasztaljuk, hogy tanítványaink többsége igen komolyan veszi ezt a mérést, ezért az osztályátlagokkal idén is elégedettek vagyunk.

A feladatlap kitöltéséért két piros osztályzatot kap mindenki, és kiemelkedő teljesítménynek számít, ha valakinek két ötössel zárul a vizsgája.

Idén a következő tanulók büszkélkedhetnek ezzel az eredménnyel:

6.a osztályban (16 fő): Balogh Míra, Gál Zoé, Horváth Liliana, Járik Johanna, Jókuthy Hanna, Juhász Luca, Kucsebár Léna, Leskó Gréta, Radics Helga, Sáfián Luca, Skirka Dorina, Turóczi Lili, Várhelyi Róbert, Végh Lilla, Vörös Anna, Waltner Zita

6.b osztályban (8 fő): Bálint Ádám, Dankó Dominik, Hajtó Gréta, Kaspár Balázs, Mészáros Tímea, Nagy-Horváth Martin, Nyitrai Nóra, Zsila Zsombor

6.c osztályban (9 fő): Bódi Gergő Gyula, Buray Balázs, Dóka Gergő, Farkas Dániel II., Farkas Nándor, Kulcsár Zsófia Csillag, Szalai Péter László, Tar Szilvia Kíra, Varga Zsombor Miklós

6.d osztályban (4 fő): Bálint Andrea, Kiss Ajsa, Lőrincz Jázmin, Nagy Dorottya

7.a osztályban (6 fő): Annus Kitti, Bogotyán Barnabás, Katona Dóra, Pintér Boglárka, Szántó Ádám, Tóth Nóra

7.b osztályban (9 fő): Botlik Brúnó, Csóka Botond, Gyulai Nóra, Juhász-Nagy Kyra, Madarász Panna, Nagy Levente, Pasquali Anna, Vass Bálint, Zámbó Milán

7.d osztályban (6 fő): Czene Barnabás, Hajdu Dániel, Horvát Levente, Laczai Zétény, Márkus Tamás, Szarka Jázmin

8.a osztályban (16 fő): Agócs Gergely, Bagi Júlia, Bogáti Emese, Csapó Ádám, Grünblatt Eszter, Király Bálint, Kiss Botond, Kondás Eszter, Koródi Márton, Kovács Dóra Lili, Lutter Barnabás, Pálfi Csongor, Radics Nóra, Szalkai Nikolett, Vince Vanda, Waltner Vanda

8.b osztályban (10 fő): Farkas Rebeka, Hegedűs Johanna, Jancsó Anna, Juhász Janka, Kovács Áron, Kun Botond, Lázár Tamás, Pongrácz Petra, Rojcsek Ádám, Török Panna

8.c osztályban (7 fő): Gáspár Norbert, Haskó Viktória, Kirov-Nagy Ábel, Kozonics Panka, Márta Zsombor, Popovics László, Szabó Levente

8.d osztályban (11 fő): Adi Bence, Bencze Milán, Fekete Rebeka, Kordován Máté, Lipták Laura, Markovics Fanni, Mikulás Réka, Pal Maja, Poreisz Boldizsár, Rózsavölgyi Kata, Ujlaki Armand

Összesen 112 tanuló vizsgázott kiváló eredménnyel!

Minden kedves kollégámnak és a tanítványaiknak szeretettel gratulálok!

Hoványné Martikán Erika

                                                                                                a humán munkaközösség vezetője

Sikeres mesemondó délután

Mesemondó délután tartottunk az első évfolyamos gyerekek részére. Volt hosszú, rövid, mindenféle, a szuper kis csapat csemetéi mind-mind talpraesetten adta elő a gondosan megtanult szövegét.

1.a
Pócsi Bíborka
Sándor Petra Liza
Rónai Dorka Veronika
1.b
Mikulás Mira
1.c
Adi Lilla
Gellén Izabella
Kertész Erik
1.d
Kis Baranka Száva
Mora-Hubik Korina
Ladányi Kata

A képre kattintva további fotókat tekinthetnek meg.

Énekes délutánt tartottunk

Az alsó tagozaton énekes délutánt tartottunk, amelyen szép számmal jelentek meg az énekes pacsirták. Az erről készült kisfilmet itt nézhetik meg:

Boldog karácsonyt kívánunk!

A 3.a osztály karácsonyi színházával kívánunk minden kedves olvasónknak, gyerekeknek, szülőknek nagyon boldog karácsonyt, boldog új évet és jó egészséget. A műsort megálmodta és betanította Mihály-Bokor Tünde. Segítői voltak Hortulányi Szilvia és Kardos Eszter.

Köszönjük szépen a Telekeszi TV felvételét!

A frizurák voltak soron

Decemberben is megrendeztük a Furcsa napot. Most elképesztő frizurákat készítettek a gyerekek a szülőkkel együtt. Kérjük, tekintsék meg videónkat!

Karácsonyi zenékkel készültünk

Ezen a karácsonyon sem tudtunk városi karácsonyi koncertet rendezni, így Godán Sándor iskolánkba járó tanítványai ajándékoztak meg bennünket karácsonyi zenei felvételekkel. Sok szeretettel ajánljuk Önöknek, fogadják szeretettel:



Stúdióban jártunk, felvételt csináltunk

Ének-zene tagozatos diákjaink, Szűcs Laura 7.a, Pol Vera, Abos Dániel és Barnák Milán 6.a osztályos gyerekek emlékezetes élményben részesültek december 5-én: részt vehettek egy zenei stúdiófelvételen.

Rónai-Czentár Katalin, iskolánk tanulójának édesanyja és Bárkányi Ágota Szenteste című karácsonyi dalában háttérénekeltek a gyerekek.

Köszönjük szépen ezt a fantasztikus lehetőséget, a gyerekeknek nyújtott felejthetetlen perceket, órákat, amelyekre mindig jó szívvel fognak visszaemlékezni.

A képre kattintva további fotókat nézhetnek meg a felvételről.

Őszi sporteredményeink

2021. szeptember 22-én Albertirsán jártak 8. osztályos fiaink, akik az Atlétikai Ügyességi Csapatbajnokság Pest Megyei Döntőjében 3. helyezést szereztek súlylökésben. A csapat tagjai: Geissler Tamás, Molnár Bátor, Nagy István és Popovics László.

2021. október 11-én rendezték meg a Dunakeszi Körzeti Asztalitenisz Diákolimpiát, amelyen a következő eredményeket érték el tanulóink:

III-IV. korcsoportos „B” lányok:

1. Szekeres-Joó Lili

III-IV. korcsoportos „B” fiúk:

1. Nagy Zsombor

2. Popovics László

3. Balogh Rajmond

III-IV. korcsoportos csapat fiúk:

1. Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola (Nagy Zsombor, Popovics László, Vakhal Máté)

Szekeres-Joó Lili

Nagy Zsombor, Popovics László

Idén október 13-án vehettek részt tanulóink a kegyeleti váltófutáson, amelyet a Dunakeszi Szent István Általános Iskolánál tartottak. A 4. helyezett csapat tagjai: Császár Boldizsár, Kecskés Emma, Németh Olivér, Király Dóra, Kaspár Barna, Varga Vince, Tari Dóra, Szathmáry Anna Luca, Kaspár Balázs, Juhász-Nagy Kíra, Laczai Zétény, Fekete Rebeka, Szaniszló Balázs. Kísérőjük Fodor István volt.

Október 20-án került sor Dunakeszin a Pest Megyei Mezei Futó Diákolimpiára. Iskolánk tanulói szép számban vettek részt az eseményen, és büszkék lehetünk eredményeikre is:

II. korcsoportos fiúk:
1. Kaspár Barna
Csapat 2. hely: Kaspár Barna, Kiss Bulcsú Zétény, Molnár Miklós György, Dober-Német Gergő, Klemanovits Artúr, Föedl Botond

II. korcsoportos leányok:
Csapat 6. hely: Bíró Boglárka, Nyitrai Kata, Szénási Zsanna, Mihály Veronika, Magyari Zsófia, Király Dóra

III. korcsoport fiúk:
1. Kaspár Balázs

III. korcsoport leányok:
Csapat 24. hely: Kiss Ajsa Villő, Tari Dorottya, Szentimrey Míra, Jaloveczki Réka, Szathmáry Anna Luca

IV. korcsoport fiúk:
Csapat 19. hely: Szabó Roland, Szaniszló Balázs, Kirov-Nagy Ábel, Kozma Márk, Bencze Milán, Szabó Levente, Geissler Tamás

IV. korcsoport leányok:
Csapat 18. hely: Fekete Rebeka, Szántó-Kata Lilla, Magyari Dóra, Pasquali Anna, Miklós Anna

II. korcsoportos fiúk

Kaspár Balázs

Kaspár Barna

Október 22-én Gödöllőre, a Pest Megyei Asztalitenisz Diákolimpiára utaztak fiatal ping-pongosaink. A III-IV. korcsoport fiú „B” csapatban iskolánk a 4. helyen végzett. A csapat tagjai: Nagy Zsombor, Popovics László, Vakhal Máté. Az egyéni versenyben Nagy Zsombor derekasan állt helyt.

Külön köszönet Czibor Andreának a kíséretért, a segítségért és a fotókért.

Nagy Zsombor, Popovics László, Vakhal Máté

 

November 23-án Körzeti Futsal Diákolimpiát rendeztek Dunakeszin. A III-IV. korcsoportban a fiúk két mérkőzést játszottak.

Dunakeszi Bárdos – Dunakeszi Radnóti 2-1

Dunakeszi Fazekas – Dunakeszi Bárdos 10-1

A csapat tagjai: Adi Bence, Molnár Bátor, Szabó Roland, Kozma Márk, Geissler Tamás, Vakhal Máté, Patyus Patrik, Korobkin Sándor, Hencz Kristóf.

Sok szeretettel gratulálunk a sportolóinknak a szép eredményekért, büszkék vagyunk rátok! Köszönjük a felkészítő tanárok áldozatos munkáját! További sikereket kívánunk!

Válts egy csokit mosolyra!

Az ÁGOTA Alapítvány felhívására csokikat és játékokat gyűjtöttünk rászoruló gyerekeknek. Ennyi mindent hoztak tanulóink az iskolába!
Az iskola feladata nem csupán a tanítás, hanem egyre inkább a nevelés is. Megtanulják, hogy másoknak örömet szerezni nagyon jó, és igazán nem is kerül sokba: egy kis odafigyelés, csokoládé, és a reggeli induláskor eggyel több poggyász. Jó tudni, hogy a gyerekek ezt az érzést is megtapasztalhatták itt, a Bárdosban!
Országszerte számos adománygyűjtő akció indult. Még Ön sem késte le. Ha szeretne valakinek örömet szerezni, vigyen egy cipősdoboznyi „szeretetet” a Casalgrande téren felállított adománygyűjtő bódéba!