“Pénz hét” a 4.d-ben!

Iskolánk csatlakozott a Pénz7 eseményeihez, amelyet 2015 óta az European Money Week páneurópai rendezvénysorozat keretén belül rendeznek meg. A 4.d
osztályban 2020. március 6-án a pénzügyi kultúra és a pénzkezelés gyakorlati ismereteinek elmélyítésére fektettünk hangsúlyt.

Ezen a napon délelőtt a matematika óra nagy gondolata a „Költs többet!” volt.  A tanórán csoportokban dolgoztak a gyerekek, ahol 10 000 Ft-ot kellett elkölteniük úgy, hogy a keretből minél kevesebb pénzük maradjon. Családokat alapítva, képzeletbeli üzletek kínálataiból vásárolhattak be a család számára hasznos termékeket, mint kiderült ez sem egyszerű feladat. Lelkesen osztottak, szoroztak, összeadtak, kivontak, majd elkészítették a vásárlást összegző pénztári blokkjukat is, amelyeket játékpénz segítségével ki is fizettek a kasszánál.

Délután a pénzhasználaton túllépve, a tervezés és a pénzügyi tudatosság kapta a főszerepet, amikor a Tengerecki Óriás Társas pénzügyi témájú, megtakarításra irányuló, élő társasjátékának segítségével tapasztalhatták meg a gyerekek, hogy a napi bevásárlás tervezésén túl, milyen előre tervezhető és váratlan kiadások és bevételek befolyásolhatják a családok anyagi biztonságát egy hónapban.
„De jó, hogy volt biztosításom!”, „Ilyen sokba kerül a gyerek benti cipője? Legközelebb jobban vigyázok rá”, „Mi elvállaljuk a mosdó takarítását is, mert gyűjtünk!”, „Júj, mindjárt vége a hónapnak!” – mondatok hangzottak el, miközben izgatottan, csillogó szemekkel lépdeltek előre a játékmezőkön.
A játék során egyre megfontoltabban hozták meg közös családi döntéseiket és a szerencsében való bizakodást felváltotta a tudatos, előrelátó tervezés.

Nagyon hasznos, jó hangulatú, sikeres napot tudhatunk magunk mögött.

Gyermek hoki világbajnokság

Iskolánk 4.b osztályos tanulója Szekeres Levente remek teljesítményt nyújtott a gyermek hoki világbajnokságon Dunaújvárosban. Összesen 16 csapat indult, csapatonként 10 játékossal. A 9-10 éves gyerekek az ország különböző pontjairól érkeztek Miskolctól egészen Szombathelyig sőt még Erdélyből is.
Egymás számára ismeretlen gyerekeknek kellett, hogy rövid idő alatt összekovácsolódjanak és egy csapatként játszanak és küzdjenek egymásért, a csapatért.
A csapatok 1-1 ország színeiben jelentek meg. Levente kanadai játékos volt, de jelen volt még pl. Svájc, Magyarország, Csehország, USA, Lettország Finnország, Svédország csapata is.
Minden csapatnak volt egy edzője, akik egész nap irányították a csapatokat és látták el őket szakmai tanácsokkal és adtak irányt a játék során és a szünetekben is.
1-1 csapat összesen 6 mérkőzést játszott a nap során. Levente csapata a saját négyes csoportjában az első helyen végzett a nagy összesítésben pedig a 13. helyen.
A nap remek hangulatban telt melyet az esti díjátadó koronázott meg, ahol egy dobos zenekar adta meg az alaphangulatot.
Mindenki kapott érmet, majd a fináléban Manfréd (a nap házigazda elefántja) még arany flittert is fújt az ormányából:)

Vendégünk: Nógrádi Gábor író

2020. február 26-án 10 órától került sor az író-olvasó találkozóra Nógrádi Gáborral, aki az egyik legismertebb kortárs magyar író. Több mint húsz ifjúsági könyv szerzője. Az ismertséget a Gyerekrablás a Palánk utcában című műve hozta meg számára 1983-ban, amiből hamarosan nagysikerű film is készült. Rendkívül sokoldalú alkotó, hiszen verseket, filmforgatókönyveket is írt a regények emellett. Ismerősnek hangzik a Sose halunk meg, a Csocsó, a Meseautó, a Hyppolit a lakáj című film? Ezek modern kori feldolgozásainak forgatókönyvei is a nevéhez fűződnek.

A mai találkozó oldott, közvetlen hangulatú volt. Sikerült megtalálnia az utat a mai kevésbé olvasó diákokhoz is. Arra biztatta a hatodikos hallgatóságot, fedezzék fel magukban a tehetséget, annak kiteljesítéséért kitartóan dolgozzanak, gyakoroljanak! Hiszen mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találni, mi az. Motiválta őket, hogy a maguk örömére minél többet olvassanak, hiszen ez az alapja sokféle képességnek. (fantázia, szókincs, szövegértés, helyesírás.) Aki egy gyerekkel megszeretteti az olvasást, egy ember lelkét menti meg. Ezzel mi, tanárok is mélységesen egyetértünk.

Majorné Máté Gabriella  iskolai könyvtáros