A felvételi eljárás menete

Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy a felvételi eljárás menetéről tájékoztatót állítottunk össze, amelyet ide kattintva is megnyithatnak, valamint a Továbbtanulás menüpont alatt is megtalálhatnak.

 

Városi karácsonyi hangverseny – online (és retró)

2020-ban nem ünnepelhetjük együtt a karácsonyt a hagyományos városi hangversenyünkön, ám december 14. és 24. között minden nap megosztunk egy-egy – többnyire – archív felvételt a bal oldali menüoszlopban (amely az Bárdos youtube-csatornájának erre a célra létrehozott lejátszási listájára mutat), valamint a Bárdos Facebook-oldalán. Mi ezzel készülünk a karácsonyra. Tartsanak velünk!

Boldog karácsonyt kívánunk!

 

Ellátogatott hozzánk!

A Bárdosba is megérkezett a Mikulás. A kis elsősök néha megszeppenve, de annál nagyobb szeretettel fogadták őt piros ruhájában, fehér szakállával. Az erről készült videót itt tekinthetik meg:

 

Telekom Sulicittà-emlékek

Tolnai Erzsébet és Struve Katalin, iskolánk pedagógusainak szervezésében szeptember utolsó hetében rendeztük meg a Telekom Sulicittà futóversenyt – a járványügyi helyzet miatt ezúttal iskolán belül. Minden osztály lefutotta az évfolyamára kijelölt távot testnevelés óra keretében. Minden gyermek csodálatot éremmel térhetett haza.

A valódi találkozás, közös futás lehetősége tehát nem adatott meg, így ha csak virtuálisan is, de a Telekom Sulicittà rendezői szerették volna összehozni az iskolai rendezvényeken résztvevő diákokat, pedagógusokat, szülőket. Ez hívta életre az itt található összefoglaló kisfilmet, amelyhez felhasználták az iskoláktól kapott fotók, filmanyagok egy részét is.

Szünetel a Bár-Ki 100 túra

Sajnálattal értesítjük az érdeklődőket, hogy a COVID-19 vírushelyzetre tekintettel a Bár-Ki 100 túra bizonytalan ideig szünetel. Megértésüket köszönjük.

 

Szép eredmények a Bolyai csapatversenyeken

A Bolyai csapatversenyek idei, körzeti fordulóján igen szép számmal vett részt iskolánk alsó és felső tagozata. A versenyt rendhagyó módon online rendezték meg. Egyes csapatok otthon, mások az iskolai számítógépeken dolgoztak, adták le megoldásaikat.

Nagyszerű eredmények születtek, amelyekről ide kattintva tájékozódhatnak.

Különösen büszkék vagyunk a 3. évfolyamosok közül a Csodacsajok csapatára, Annus Lottira, Barát Adélra, Czene Lucára és Vendrei Zorkára, valamint felkészítő tanárukra, Pusztai Edit Zsófiára, akik a matematika versenyen 1. helyezést értek el, így továbbjutottak az országos fordulóba. Hajrá, Csodacsajok!

Gratulálunk és köszönjük tanulóinknak a felkészülést, pedagógusainknak a felkészítést!

 

Új madárodúkat helyeztünk ki

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Fővárosi és Pest Megyei Területi Szervezetének közreműködésével, Madárodú Kihelyezési Akcióprogram keretén belül a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola 2 db madárodú kihelyezését vállalta.

Iskolánk szoros kapcsolatot ápol a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Börzsöny csoportjával. Évekkel ezelőtt a Börzsöny csoport és iskolánk tanulói által közösen készített madárodúkból kettőt kihelyeztünk az alsós épület előtt található fákra. Ezeket évente ellenőriztük, és minden évben örömmel tapasztaltuk, hogy az odúnak mindig volt lakója. Az OMVK által felkínált lehetőséggel élve, ezt a két odút cseréltük le, összekapcsolva a régi madárodúink ellenőrzésével.

A kihelyezésben a Börzsöny csoport két tagja és a 3.a osztály 14 tanulója vett részt 2020. november 20-án. A két madarász szakember vezetésével megbeszélték, hogy miért van szükség odúk kihelyezésére, mely madarak beköltözése várható az ilyen típusú madárodúkba, melyik a leggyakoribb vendég/lakó ezekben az odúkban.

Megmutatták a gyerekeknek, hogyan néz ki egy fészek, megbeszélték, hogy milyen anyagokat használnak a madarak ennek elkészítéséhez. Megbeszélték, hogyan és hova kell és lehet madárodúkat kihelyezni. Megnézték az odúkat kívülről-belülről, majd az odúk kihelyezésre kerültek. Érdeklődve várjuk a tavaszi költési időszakot!

Ezúton is köszönjük az OMVK által felkínált lehetőséget!

Kérjük, további képekért kattintson a képre!

 

Tájékoztató

Kedves Szülők! Iskolánk igyekszik tájékoztatni Önöket a vírussal kapcsolatos aktuális, iskolánkat érintő híreinkkel, kéréseinkkel. Ezeket a fenti menüsorban található COVID-19 alatt találhatják. Kérjük, rendszeresen figyeljék és olvassák el az oda feltöltött tájékoztatóinkat. Köszönjük szépen.

 

Hozd vissza a mobilod!

A Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola csatlakozott a Jane Goodall Intézet használt-mobiltelefon visszagyűjtési, környezetvédelmi akciójához. Kérjük, olvassák el az erről szóló tájékoztatót!

 

Felső tagozatos fogadóórák

Kedves Szülők!

Idén nem tudunk személyes fogadóórákat tartani, csak online tudnak találkozni, beszélni a pedagógusainkkal. Erről készítettünk Önöknek egy tájékoztatást, amelyet ide kattintva olvashatnak el vagy tölthetnek le.

Figyelmükbe ajánljuk classroomos segédletünket is.