Vendégünk: Nógrádi Gábor író

2020. február 26-án 10 órától került sor az író-olvasó találkozóra Nógrádi Gáborral, aki az egyik legismertebb kortárs magyar író. Több mint húsz ifjúsági könyv szerzője. Az ismertséget a Gyerekrablás a Palánk utcában című műve hozta meg számára 1983-ban, amiből hamarosan nagysikerű film is készült. Rendkívül sokoldalú alkotó, hiszen verseket, filmforgatókönyveket is írt a regények emellett. Ismerősnek hangzik a Sose halunk meg, a Csocsó, a Meseautó, a Hyppolit a lakáj című film? Ezek modern kori feldolgozásainak forgatókönyvei is a nevéhez fűződnek.

A mai találkozó oldott, közvetlen hangulatú volt. Sikerült megtalálnia az utat a mai kevésbé olvasó diákokhoz is. Arra biztatta a hatodikos hallgatóságot, fedezzék fel magukban a tehetséget, annak kiteljesítéséért kitartóan dolgozzanak, gyakoroljanak! Hiszen mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találni, mi az. Motiválta őket, hogy a maguk örömére minél többet olvassanak, hiszen ez az alapja sokféle képességnek. (fantázia, szókincs, szövegértés, helyesírás.) Aki egy gyerekkel megszeretteti az olvasást, egy ember lelkét menti meg. Ezzel mi, tanárok is mélységesen egyetértünk.

Majorné Máté Gabriella  iskolai könyvtáros

Oroszki Tamás arany minősítést szerzett.

Iskolánk büszkesége Oroszki Tamás, aki a Farkas Ferenc Művészeti Iskola zongora tanszakos növendéke. Tomi a Ceglédi Erkel Ferenc Regionális Zongoraversenyen KIEMELT ARANY MINŐSÍTÉST szerzett a III. korcsoportban. Felkészítő tanára Dr Domoszlai Erzsébet. Gratulálunk mindkettőjüknek!

Bűvösvölgy

Február 12-én a Médiaértés-oktató központba látogatott el iskolánk negyedikes évfolyamából 40 tanuló.
A szervezők játékos formában mutatták be a gyerekeknek a média tudatos és biztonságos használatát.
A projekt produktumait 2020. febr. 23-ig bárki megtekintheti a
Bűvösvölgy oldalán az alábbi adatok megadásával.
felh.név: aggie ->jelszó: bardos0212

Angol nyelvi versmondó verseny

Az idén is megrendezésre kerülő angol nyelvi versenyre szép számú nevezés érkezett.
A zsűrit nehéz helyzet elé állították a jobbnál jobb előadások.
Végül az alábbi eredmény született:

2020.02.05.Versmondó verseny-angol nyelv

4-5.osztály

  1. Pal Botond 4.b
  2. Kucsebár Léna 4.a
  3. Vendrei Zoé 4.a és Szilágyi vilmos 5.b

6.osztály

  1. helyezett: Szalkai Nikolett 6.a
  2. Agócs Gergely 6.a
  3. Csapó Ádám 6.a és Jancsó Anna 6.b

7-8. osztály

  1. Bíró Zsófia 8.a
  2. Veszely Mária 8.a
  3. Óvári Lili 7.b

Népdaléneklés

Népdaléneklési verseny 2.osztály

I. Monoki Emma Róza 2.c

I. Bigda Márton 2.c

I. Bátai Zalán 2.c

II. Zsótér Zorka 2.d

III. Bojtor Adél 2.d

   

Jégkorong

Jégkorong városi bajnokság 3-4. osztályosok versenyében iskolánk 3. helyezést ért el.

Eredmények:

Szent István – Bárdos    8:6

Bárdos – Fazekas          1:11

Kőrösi – Bárdos              1:3

Bronzmérkőzés:

Bárdos – Kőrösi             10:3

A csapat tagjai: Dober-Német Gergő, Bogdány Máté, Józan-Sólyom Tamás, Hajdo Márk, Hajdo Áron, Sergyán Sebestyén, Bogáti Bence, Szekeres-Joó Levente.

   

Jégkorong

Jégkorong városi bajnokság 1-2. osztályosok versenyében iskolánk 1. helyezést ért el.

Eredmények:

Szent István – Bárdos    0:9

Bárdos – Fazekas          9:1

Kőrösi – Bárdos             0:2

Döntő:

Bárdos – Kőrösi             3:1

A csapat tagjai: Dober-Német Gergő, Bogdány Máté, Józan-Sólyom Tamás, Hajdo Márk, Schramek Gabriella, Sergyán Sebestyén, Bogáti Bence, Dober-Német Attila, Poreisz Bendegúz.

 

     

A mi mesénk című meseíró pályázat

Ocskó Dávid 5.b osztályos tanulónk indult A mi mesénk c. meseíró pályázaton, ahol beválogatták a meséjét azok közé, melyeket megjelentettek a honlapjukon.
Büszkén tesszük közzé a mese elérhetőségét és köszönjük Fazekas-Kálmán Mónika tanárnő segítő munkáját!
A mese ezen az oldalon jelent meg.