Mikulás-túrán vettek részt a gyerekek

December 3-án 9 család részvételével  családi programon vettünk részt a Szemlőhegyi barlangban.
A szervezés a legnagyobb titokban történt, mivel a gyerekek egy barlangtúrára készültek.
A túra során sok információt kaptunk a barlang felfedezéséről, a különleges képződményekről, és ezek kialakulásáról.
A barlang legnagyobb termében pedig váratlan meglepetésként találkoztunk a Mikulással és kis bajkeverő kísérőjével, a Krampusszal. Természetesen a Mikulás nem érkezett üres kézzel, minden gyermek egy kis csomagot kapott tőle.
A vállalkozó szellemű és rátermett csapatunkat a túravezető az Örvény Folyosón vitte ki a felszínre. Ez azért volt különleges, mert ez nem kiépített útvonal, és itt kb. 160 különböző magasságú lépcsőfokot kellett leküzdenünk. A túravezetőnk elmondta, hogy ezt volt a barlang eredeti bejárata, amelyen a barlangászok is bejutottak a barlangba.

Szép helyezések a kézilabda diákolimpián

Büszkék vagyunk iskolánk kézilabda-csapataira, amelyek a következő eredményeket érték el a diákolimpia körzeti fordulóin:

DO Leány kézilabda, III. korcsoport, körzeti forduló

 

A Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola leány kézilabdacsapata a gödi és a váci fordulót követően a körzeti bajnokság 3. helyezettje lett.

A csapat tagjai:

Soltész Dóra, Soltész Boglárka, Steszkó Maja, Petrik Flóra, Monoki Rozi, Kovács Emma, Schramek Gabriella, Szénási Zsanna, Zsiga Melissza

Felkészítő: Hajdu Andrea

DO Fiú kézilabda, IV. korcsoport, körzeti forduló, Csömör

 

4. helyen végzett a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola fiatal csapata.

A csapat tagjai:

Vízhányó Ádám, Varga Vince, Kaspár Balázs, Turai Márk, Karácsony Csongor, Abay-Nemes Barnabás, Nagy Dominik, Szekeres-Joó Levente, Marsó Bence, Bálint Keve, Kucsebár Kolos

Felkészítő: Hajdu Andrea

Sok szeretettel gratulálunk csapatainknak és a felkészítő tanárnak!

 

Adventi naptár

Minden nap egy nyelvtörővel várjuk a karácsonyt! Kattintson a képre! Örömteli nyitogatást kívánunk!

Harmadik hely futsalban

Iskolánk IV. korcsoportos futsal csapata Dunakeszi körzeti diákolimpián vett részt.
A fiúk jól szerepeltek: harmadik helyezést értek el a megmérettetésen.
A csapat tagjai: Hábel Máté, Molnár Ruben, Márton Dávid, Szórád Bálint, Gulyás Péter, Molnár György, Varga Vince, Abay-Nemes Barnabás, Vízhányó Ádám, Szekeres-Joó Levente, Verebes Máté.
Felkészítő tanár: Jancsik László.

Színes helyezések a Fóti Ősz-versenyen

Iskolánk tanulói sikeresen szerepeltek az 55. Fóti Ősz vers- és prózamondó versenyen. Az alsó és a felső tagozaton is gyönyörű eredmények születtek:
1. helyezés: Kulcsár István 7. c
3. helyezés: György Máté József 6. d
4. helyezés: Pichler Zoja Amina 2. c
5. helyezés: Filó Botond Bence 8. b
6. helyezés: Gajai Ákos 4. a
Felkészítő tanáraik: Pusztai Edit Zsófia, Jancsikné Struve Katalin és Hoványné Martikán Erika.
Szeretettel gratulálunk a versenyzőknek a szép eredményekért.

Müpa: koncert az iskolában

A Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola több éve tagja a Müpa Partneriskola-programjának. Amellett, hogy gyermekeink gyakran eljutnak a Müpa Fesztivál Színházába, a Müpa-sátorba, és tavaly óta már a Millenáris Üvegcsarnokába, a Recirquel népszerű Kristály című előadására is, csütörtökön rendhagyó órára került sor az alsós épület Közösségi termében.

Az 1. a és a 3. d osztályok a Budapest Folk Duó tagjait, Bergics András és Szlama László vidám zenélését, énekét hallgathatták, valamint több népi hangszerrel, különböző tájegységek magyar népzenéjével is megismerkedhettek.

Előkerült a hegedű, a citera, a magyar duda, a koboz és a furulya is, de francia duda és ír buzuki is megszólalt a koncerten.

A képre kattintva megnézhetik a teljes galériát.

Közlekedés hete 2023

Iskolánk 2023. október 16-20. között az Aktív Közlekedés Hete alkalmából közlekedési, illetve közlekedéssel kapcsolatos feladatokat, programokat szervezett és rendezett.
Technika óra keretében a KRESZ fogalmával ismerkedtek meg diákjaink.
Rajzórákon térképek rajzolása volt a feladat.
Testnevelés órák alatt az irányváltoztatást helyeztük előtérbe.
Védőnőnk segítségével tanulóink megtanulták, hogy érzékszerveink milyen fontos szerepet játszanak a közlekedésben.
A Diákönkormányzat tagjai október 20-án megkoszorúzták Lányi Ferenc szobrát, aki Dunakeszi MÁV főműhely vezetője volt 1927-1944 között.
A képre kattintva megnézhetik a teljes galériát.

Szép eredmény asztaliteniszben

Az Asztalitenisz Diákolimpia Dunakeszi körzeti fordulóján, III-IV. korcsoport fiú „B” kategóriában a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola harmadik helyezést ért el.

A csapat tagjai:
Nagy Gergő 8. b
Kővári Áron 8. b
Munkácsi Barnabás Márk 7. a
osztályos tanulók.
Kísérő: Jancsik László
Gratulálunk a csapat tagjainak!

BÁR-KI-túra szombaton

2023. november 18-án, szombaton újra BÁR-KI-túra!

Ezúttal a cél Királyrét – Nagy-Hideg-hegy – Magas-Tax – Királyrét: 15 km.

Találkozó: 7:55 Dunakeszi-Gyártelepi állomás

Indulás: 8:07 vonat

Jegyvásárlás:

oda: Dunakeszi-Gyártelep – Kismaros 8.00-tól

vissza: Kismaros – Dunakeszi-Gyártelep 13.00-tól

Érkezés: 16-17 óra körül

Felszerelés: bordás talpú cipő, hátizsák, réteges öltözék, esőkabát, enni-, innivaló, költőpénz (a turistaházba).

Üdvözlettel: Fodor István