Német vendégek jártak nálunk
Egy partneriskola Németországban vagy egy német nyelvet oktató iskolával való kapcsolat lehetőséget teremthet diákok és tanárok közötti tapasztalatcserére, nyelvtanulásra és kulturális megértésre. Éppen ezért szorgalmaztam a kapcsolatfelvételt Donaueschingenben élő német vendégeinkkel.
A kapcsolatunk 2022-ben indult, ugyanis engem bíztak meg a velük való kapcsolattartással a váci deákvári delegáció keretén belül. Hosszas tervezés előzte meg részemről az érkezésüket, rengeteg emailt váltottam velük.
Amikor arra terelődött a téma, hogy szeretnék megnézni az iskolát, ahol tanítok, egyből örömmel mondtam rá igent, mert úgy gondoltam, hogy ez egy fantasztikus kiindulópontja lehet egy nemzetközi testvériskolai kapcsolatnak. Számomra fontos, hogy a németül tanuló diákjaim megismerkedhessenek az élő német nyelvvel, így igyekeztem úgymond Németországot elhozni számukra az iskolánkba. A kollégáim segítségének és támogatásának köszönhetően 2023. október 2-án meg is valósítottuk, hogy Donaueschingenből érkező vendégeinket fogadhassuk.
A diákok készültek is egy kis műsorral a számukra. Először az iskolai kórus, a Cantemus Kórus énekelt Budaházi-Dobó Katalin és Pohl Isvtán vezetésével. Véleményem szerint a kóruselőadások remek lehetőséget nyújtanak a diákoknak a kreativitás kibontakoztatására és az összehangolt munka megtapasztalására, így történt ez akkor is, amikor a német vendégeinknek énekeltek. Csodálatos énekek követték egymást.
Majd Bálint Ádám és Dankó Dominik 8. évfolyamos tanulók adtak elő németül prezentációt iskolánkról. Úgy vélem, hogy az iskolai diákprezentációk segíthetik a diákok kommunikációs készségeinek fejlesztését, a kutatási képességek megerősítését és az önbizalmuk növelését. Rendkívül tehetséges tanulók, amit a német vendégeink is egyből kiszúrtak. Nagyon büszke vagyok rájuk, komoly munka van mindez mögött a részükről.
A felkonferálásban pedig Sára Hunor 7. a osztályos tanuló segédkezett. Ő volt a program „házigazdája”. A feladatot nagyon szépen teljesítette.
A műsor végét pedig a Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola 4. na osztályának néptánca zárta. Csodálatosan táncoltak a gyerekek. Köszönjük szépen Kurucz Emese precíz, látványos és eredményes munkáját, Lindmayer Zsuzsának a közreműködését, valamint Tóth Tamásnak a szervezéshez nyújtott önzetlen segítségét.
A német nyelv és kultúráért való rajongás összeköt minket. Örömmel jelentem be, hogy az iskolában szervezett program végül olyan sikeres volt, hogy elkezdődik egy testvériskolai kapcsolat a Bárdos Lajos Általános Iskola és egy donaueschingeni általános iskola között. Az első körben levelezni fogunk német diákokkal korosztályuknak megfelelően. Az ilyen kapcsolatok segíthetnek a kulturális csereprogramok szervezésében, tanulásban és tapasztalatok megosztásában.
Kesziné Halász Judit