Dunakeszi nyári táborok

Dunakeszi Város Önkormányzata 2022-ben is megszervezi a „Roska Péter” Dunakeszi Városi Nyári Tábort. A tábor június 27. és augusztus 12. között színes programokkal, tartalmas időtöltéssel várja a diákokat a korábbi, megújult táborhelyszínen, a Duna-parton (Duna sor 32.). A jelentkezéshez kapcsolódó dokumentumokat itt töltheti le: szülői tájékoztató jelentkezési lap egészségügyi nyilatkozat…

Siker megyei rézfúvósversenyen

2022. április 13-án a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában rendezték meg a VII. Pest Megyei Rézfúvós Versenyt, melyen iskolánk 6.a osztályos, ének-zenei tagozatos tanulója, Várhelyi Róbert III. helyezést ért el trombita kategóriában. Tanára Jancsovics Eszter.   Sok szeretettel gratulálunk Robinak!

A 3D Galleryba kirándultak a gyerekek

Minden, ami művészet, belőled fakad! Ezzel a jelmondattal keltünk útra 2022. március 7-én a 2.c osztály tanulóival. Az úticél a 3D Gallery Budapest volt, ahol szórakozva élhettük át a művészet csodáit, miközben annak részévé is válhattunk! Nagyszerű élményekkel gazdagodtunk, az elkészült fotók pedig magukért beszélnek. Erdődi Andrea, osztályfőnök tanító  …

Online szülői leendő elsősök szüleinek

Tisztelt érdeklődő Szülők! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a leendő elsősök szüleinek, azaz az Önöknek szóló online szülői értekezletünket a Google Meeten keresztül tartjuk meg 2022. március 3-án, csütörtökön 18 órakor. Ehhez azonban szükségük lesz egy Google-fiókra (tehát egy gmailes e-mailcímre), hiszen csak azon keresztül tudnak belépni értekezletünkre. A szülőire böngészőben…

Karácsonyi zenékkel készültünk

Ezen a karácsonyon sem tudtunk városi karácsonyi koncertet rendezni, így Godán Sándor iskolánkba járó tanítványai ajándékoztak meg bennünket karácsonyi zenei felvételekkel. Sok szeretettel ajánljuk Önöknek, fogadják szeretettel: 

Megnyitottuk az új tanévet

A Bárdos Iskolában is megnyitottuk a 2021-2022-es tanévet. Köszöntöttük az elsősöket, akik megkapták az iskolai nyakkendőjüket, majd életükben először lépték át iskolásként a Bárdos kapuját. Megható pillanatok közepette, kézenfogva kísérték át a feldíszített bejáraton a legifjabbakat a nyolcadikos diákok. Az ötödikesekre is új épület új tanárok várnak, számos izgalmas program…

Tanévkezdési információk

Tisztelt Szülők! Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket az iskolakezdéssel kapcsolatos legfontosabb információkról. Javító- és osztályozóvizsgák időpontja: Javítóvizsga: 2021. 08. 30. 8 óra Osztályozóvizsga: 2021 08. 30. és 31. 8 óra   Tanévnyitó ünnepség 09. 01. 8 óra – az alsós épület udvarán Maszk használata nem kötelező. A tanulókat a jelenlegi jogszabályi…

Étkezés megrendelése a következő tanévre

A Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ és Könyvtár Étkezési Csoportjának 2021/2022-es tanévre szóló közétkeztetésről szóló levelét az alábbiakban olvashatják.   Tisztelt Szülő / Gondviselő! Gyermeke iskolai étkezésének megrendelését csoportunk végzi (DÓHSZK Étkezési Csoport). Az iskolai étkezés igénybevételét minden esetben írásban, formanyomtatvány kitöltésével szükséges megrendelni. Az Állam által finanszírozott étkezési…

Fiatalok Szabadtéri Színpada – felhívás

A Fiatalok Szabadtéri Színpada fellépési lehetőséget kínál és a dunakeszi Ki Mit Tud? vetélkedőnkön résztvételt biztosít az iskola diákjaiknak  2021 nyarán, július 30. és augusztus 8. között, a Dunakeszi Szabadstrandon tartandó fesztiválon. A szervezők sok szeretettel várják az érdeklődőket! A felhívás ide kattintva olvasható.