Fantasztikus matematikasiker

Iskolánk 6. b osztályos tanulója, Kiss Bulcsú Zétény 2. helyezést ért el a Pálmay Lóránt Matematikai Tehetségkutató Verseny döntőjében! Sok szeretetttel gratulálunk!

Rangos díjat kapott kolléganőnk

A Pest vármegye Sportkarácsony rendezvényén Pest vármegye diáksportjáért kitüntetést érdemelt Jancsikné Struve Katalin kolléganőnk. Sok szeretettel gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk Rád, Kati! További szép sikereket kívánunk!

Köszönet a Millió lépésben résztvevőknek

Iskolánk köszönetet szeretne mondani azoknak, akik részt vettek a Millió lépés az iskoládért kihívásban. Összesen 343 fő töltötte le az applikációt és gyűjtötte a lépéseket. Az országban az előkelő 93. helyet szereztük meg, Pest megyében a 15. helyen végeztünk, Dunakeszin pedig elsők lettünk az iskolák között 33.27 kékkörrel. Sajnos most…

Csodás eredmény a minősítőn

Az iskolánkban működő Árgyélus Népzenei Műhely évek óta szép sikereket ér el. Így történt ez október utolsó hétvégéjén is, amikor Dabasra látogattak, az V. Szlama László Népzenei Találkozó és XVIII. Országos és Térségi Népzenei Minősítőre. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA Aranypáva Népzenei Minősítőjén a Fodor…

Szép eredmények születtek a Gérecz-versenyen

A Dunakeszi Bárdos versenyzői nagyon sikeresek voltak a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában rendezett Gérecz Attila vers- és prózamondó versenyen. Diákjaink első, második és harmadik helyet is elértek: Kulcsár István 7.c – 1. helyezés Pol Vera 7.a – 2. helyezés György Máté 6.d – 2. helyezés Monoki Emma Róza 6.d…

Ismét egy fantasztikus elismerés!

Nagyon sok szeretettel gratulálunk 7. b osztályos tanulónknak, Kaspár Balázsnak, aki a 2021/2022. tanévben elért kimagasló tanulmányi és sportteljesítményéért – egy év után ismét – megkapta a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságától a Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2022 címért járó oklevelet.   Balázs a 2022 májusában Debrecenben megrendezett Sport XXI.…

Újabb diákolimpiai érmek

Iskolánk tanulói a hétvégén kiváló judoeredményeket értek el. A Serdülő Országos Diákolimpián Sára András Hunor 5. helyezést ért el (fiatalabb versenyzőként). Bátai Zalán a Delta Kupa regionális judoversenyen ezüstérmes lett. Mindkét sportoló felkészítője, edzője: Dobos Gábor és Monori Dániel. A Grappling Országos Diákolimpiáról bajnoki címmel és bajnoki ezüstéremmel tért haza Szeles…

Sikeres ELTE Origo Junior nyelvvizsgák

Idén 28 hetedikes tanuló vizsgázott angol nyelvből. Többen 100%-os eredményt nyújtottak. Külön öröm, hogy nemcsak a tagozatos angolosok, hanem a heti három órában tanulók is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Gratulálunk az eredményhez! Felkészítő tanáraik: Gresa Ilona és Hajdu Andrea  

Fantasztikus elismerés!

Nagyon sok szeretettel gratulálunk 6. a osztályos tanulónknak, Sára András Hunornak, aki a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságától nem akármilyen oklevélben részesült.   Hunor a 2021/2022. tanévben elért kimagasló tanulmányi és sportteljesítményéért Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2022 címet érdemelte ki. Nagyon büszkék vagyunk Hunorra, aki tavaly a 11. Budaörs…

Negyedikeseink eredményesen judóztak

2023. június 2-án került megrendezésre a Városi Judobajnokság. Iskolánk 4. évfolyamos tanulói ebben a tanévben  Dobos Gábor judo sportedző irányításával a judo alapjaival ismerkedtek meg a testnevelésórák keretében. Az elsajátított tudásukról adtak számot a tanulók az osztály-, majd évfolyambajnokságon. A különböző súlycsoportok 1-3. helyezettje képviselte iskolánkat a városi bajnokságon, ahol…

LÜK: ismét volt országos döntősünk

2023. május 15-én iskolánkban került megrendezésre az Országos LÜK-bajnokság területi fordulója. A versenyzők Nyíregyházáról, Miskolcról, Szentdenréről, Vácról, Hatvanból, Dunakesziről, Budapestről érkeztek, hogy összemérjék tudásukat magyar, matematika és logika feladatok megoldásában. Iskolánkat 3 tanuló képviselte: Tar Fanni 2. b, Zongor Ákos 3. b és Bakota Szandra 4. d. Versenyzőink nagyon szép…

Győzelem a Zsidó temetők nálunk diákversenyen

Ahogy Széchenyi István mondta: „Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőit!”   Iskolánk 8. b osztályos tanulóival – Botos András, Gigler Márk, Jaloveczki Réka, Pasquali Anna, Szántó-Kata Lilla – részt vettünk a Centropa Alapítvány „Zsidó temetők nálunk” című diákversenyén. A Centropa, az…

Legózásban is ügyesek voltunk

Iskolánk csapata is részt vett a FIRST LEGO League Challenge májusi versenyén. A felkészült diákjainknak LEGO-robotokat kellett összeállítaniuk, amelyeket úgy programoztak, hogy különféle utasításokat hajtsanak végre és haladjanak végig egy pályán. A versenyre sokat gyakoroltak, gondolkodtak a bárdosos gyerekek, és végül a hetedik helyet sikerült megszerezniük. A csapat tagjai: Abos…

Taroltak tanulóink Győrben

Szenzációs eredmények születtek a Judo Országos Diákolimpia döntőjében, Győrben.   Iskolánk két tanulója is dobogóra léphetett a küzdelmek után. Sára András Hunor 6. a osztályos tanulónk aranyérmet szerzett, Bátai Zalán 5. c osztályos tanulónk pedig ezüstérmes lett. Mindkettőjük edzője Dobos Gábor.   Sok szeretettel gratulálunk és további, hasonló sikereket kívánunk!…

Kiváló helyezések aquatlonban

Tanulóink szerepeltek a XXI. Aquatlon Országos Bajnokságon, ahol csodás helyezéseket értek el. Kaspár Barna 5. c osztályos tanuló bronzérmet szerzett, Kaspár Balázs 7. b osztályos pedig az előkelő 12. helyet szerezte meg. Nagyon sok szeretettel gratulálunk diákjainknak és további szép sikereket kívánunk!