Meséket kaptunk a gyerekektől

A 3. és 4. évfolyamosok számára meghirdetett mesemondó és -olvasó versenyen 14 tanuló vett részt. Változatos volt a felhozatal: tanulságos népmesékkel, érdekes műmesékkel és humoros prózai szövegekkel készültek a megmérettetésre a diákok. Az eredményhirdetés előtt Nagy Anna tanítónő mesélt a gyerekeknek egy réges-régi indián történetet arról, hogyan születtek az első…

Hetedhét kaland

1.a osztályos diákjaink szerepeltek az MTVA Hetedhét kaland című műsorában. 2021 novemberében történt, hogy az kis gyerkőcök összehúzták a leveleket a szomszéd ház körül, szemetet szedtek, így segítettek megszépíteni a lakóház és az iskola környezetét. A leveleket zöldzsákba tették, a szemetet pedig egybegyűjtötték. A műsorvezető, Korcsog Laura ajándékkal kedveskedett az…

Csokit gyűjtöttünk, köszönetet kaptunk

A következőkben az ÁGOTA Alapítvány köszönőlevelét olvashatják: Tisztelt Adományozó! A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány munkatársai, önkéntesei nevében engedje meg, hogy megköszönjük a gyermekek számára nyújtott önzetlen és nagylelkű karácsonyi támogatásukat. Adományaik segítségével szebbé tudtuk varácsolni a ránk bízott lurkók Mikulását és karácsonyát. Az alábbi két videót…

Ruhagyűjtés – Sulizsákba

Iskolánk először vesz részt a Sulizsák programban. Ez egy használtruhák gyűjtésére, majd újrahasznosítására kidolgozott, évek óta jól működő program, amely a gyerekek környezettudatossá neveléséhez is hozzájárul. Sikeres lebonyolítása esetén a használtruhagyűjtést is rendszeressé tehetjük tanévenként, amely Örökös Ökoiskola címünkhöz is jól illeszkedik. Célunk, hogy a tanulók és dolgozók minél több…

Történelem alapismereti vizsga

Minden évfolyamon lezárultak a történelem alapvizsgák, melyeket alapos felkészülés előz meg évek óta a 6-8. évfolyamon, hiszen egy egész tanév anyagát ölelik fel. Örömmel tapasztaljuk, hogy tanítványaink többsége igen komolyan veszi ezt a mérést, ezért az osztályátlagokkal idén is elégedettek vagyunk. A feladatlap kitöltéséért két piros osztályzatot kap mindenki, és…

Sikeres mesemondó délután

Mesemondó délután tartottunk az első évfolyamos gyerekek részére. Volt hosszú, rövid, mindenféle, a szuper kis csapat csemetéi mind-mind talpraesetten adta elő a gondosan megtanult szövegét. 1.a Pócsi Bíborka Sándor Petra Liza Rónai Dorka Veronika 1.b Mikulás Mira 1.c Adi Lilla Gellén Izabella Kertész Erik 1.d Kis Baranka Száva Mora-Hubik Korina…

Boldog karácsonyt kívánunk!

A 3.a osztály karácsonyi színházával kívánunk minden kedves olvasónknak, gyerekeknek, szülőknek nagyon boldog karácsonyt, boldog új évet és jó egészséget. A műsort megálmodta és betanította Mihály-Bokor Tünde. Segítői voltak Hortulányi Szilvia és Kardos Eszter. Köszönjük szépen a Telekeszi TV felvételét!