Közlekedjünk helyesen kerékpárral!

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!

Közeledik a tavasz, a jó idő, ebből az alkalomból pedig ismét egyre több helyen kerülnek elő a kerékpárok, egyre több gyermek közlekedik azzal. De nem mindegy, hogyan!

Nagyon fontos tudnunk, számítanunk kell arra, hogy nem vagyunk egyedül az utcán, más is részt vesz a közlekedésben, legyen például kerékpáros, gyalogos, vagy akár autós. Ezért körültekintőnek kell lennünk, figyelnünk kell egymásra, és be kell tartanunk a közlekedési szabályokat – még biciklivel is.

Ha ezekkel a szabályokkal nem vagyunk pontosan tisztában, mielőtt elővennénk a kerékpárt, mindenképpen olvassuk el a következő cikkeket, hogy mindannyian biztonságosan közlekedhessünk!

A KRESZ Suli oldalán:

Hol szabad kerékpározni?

Hol tilos kerékpározni?

 

A Magyar Kerékpárosklub oldalán:

Hol szabad kerékpározni?

Hol tilos kerékpározni?

 

Vigyázzunk egymásra!

 

Radnóti – elmaradnak a nyelvi szintfelmérők

A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium intézményvezetőjének, Nyiri Istvánnak a 8. osztályosok részére szóló tájékoztató levelét tesszük közzé:

“Tisztelt Szülők!

Értesítjük Önöket, hogy a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a nyelvi szintfelmérőket (február 25. és március 2.) egy későbbi időpontban fogjuk megíratni!
A nyelvi szintfelmérő NEM számít bele a felvételi pontszámba!
A felmérő időpontjáról az iskola honlapján a későbbiekben fogunk tájékoztatást adni!
Nyiri István
intézményvezető”

Eredményeink a Bendegúz-versenyeken

A által szervezett versenyeken diákjaink a megyei fordulóba jutottak:

Dobó Mátyás 2.c (MatekÁSZ),
Mihály Veronika Viola 3.b (MatekÁSZ),
Bigda Márton 3.c (NyelvÉSZ, MatekÁSZ),
Veres Donát Máté 3.c (MatekÁSZ),
Mag Boldizsár 4.c (MatekÁSZ).

További sok sikert, eredményes versenyzést kívánunk Nekik!

Bocsodánk is bemutatkozik

A Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola minden tanévben megrendezi a nagycsoportosoknak szóló Bocsodáját, amellyel leendő elsőseinket hívogatjuk. Ezúttal – mivel sajnos idén nem lehetünk együtt, – ezt is online nézhetik meg az érdeklődő szülők és óvodások.

Fogadják tőlünk sok szeretettel!


További bemutatkozó videóinkat ezen az oldalon nézhetik meg.

Népdaléneklő délelőttök

„A zene gazdagítja a kedélyt, nemesíti az ízlést, fogékonyabbá tesz más szépségek iránt” – vallotta Bárdos Lajos. Ennek fényében tartottuk meg idén népdaléneklő versenyünk helyett a népdaléneklő délelőttjeinket az alsó tagozaton.

Bár hagyomány, hogy minden tanévben büszke szülők értő fülei, könnyes szemei előtt énekelhetnek a bárdosos gyermekek, ezúttal erre sajnos nem kerülhetett sor. De az alsó tagozat összes – zenei és nem zenei tagozatos – osztálya képviseltette magát ezen a vidám bemutatón.

Minden gyermek emléklapot és apró ajándékot kapott.

Köszönjük a gyermekek bátor énekeit és a felkészítő tanárok áldozatos munkáját!

További képek a képre kattintva tekinthetők meg.

 

A magyar kultúra napja

Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Ebben a tanévben – hagyományunkhoz híven – ismét megünnepeljük ezt a jeles és fontos napot, ám most is rendhagyó módon. Fogadják szeretettel tanítványaink és pedagógusaink előadásában Majorné Máté Gabriella kolléganőnk által összeállított műsorunkat.

E nap és a „BÁRDOS 100” jubileumi tanévünk alkalmából készült el újabb bemutatkozó videónk, amely kisfilm ezúttal az alsó tagozatosok zenei oktatásáról szól. Fogadják szeretettel!

 

A felvételi eljárás menete

Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy a felvételi eljárás menetéről tájékoztatót állítottunk össze, amelyet ide kattintva is megnyithatnak, valamint a Továbbtanulás menüpont alatt is megtalálhatnak.

 

Városi karácsonyi hangverseny – online (és retró)

2020-ban nem ünnepelhetjük együtt a karácsonyt a hagyományos városi hangversenyünkön, ám december 14. és 24. között minden nap megosztunk egy-egy – többnyire – archív felvételt a bal oldali menüoszlopban (amely az Bárdos youtube-csatornájának erre a célra létrehozott lejátszási listájára mutat), valamint a Bárdos Facebook-oldalán. Mi ezzel készülünk a karácsonyra. Tartsanak velünk!

Boldog karácsonyt kívánunk!

 

Ellátogatott hozzánk!

A Bárdosba is megérkezett a Mikulás. A kis elsősök néha megszeppenve, de annál nagyobb szeretettel fogadták őt piros ruhájában, fehér szakállával. Az erről készült videót itt tekinthetik meg: