A Cantemus a Lágymányosi Bárdos ünnepére készül

Mindenkit szeretettel vár a Cantemus Kórus is kedden 17 órára a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermébe (Bp. XI., Villányi út 27.), ahol a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola alapításának 65., és a zenei tagozatuk működésének 60. évfordulója alkalmából rendezett Bárdos-iskolák regionális találkozójának ünnepi hangversenyén énekelünk az iskola megtisztelő meghívásának eleget téve.

Mi már nagyon készülünk!

Kvíz Játsz-Ma versenyen vettünk részt

Május 16-án az OTP Fáy Alapítvány által szervezett Kvíz Játsz-Ma versenyén vettek részt a 4. c és 4. d osztály képviselői.

Az online alkalmon Kahoot! felületén kiosztott feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek érdekes, izgalmas pénzügyi feladatokat, néhányra korábban elküldött videók alapján tudtak felkészülni a lelkes gyerekek.

A pénzügyi versenyen több mint 50 induló csapat közül a 4. d-s tanulók a 7., a 4. c-sek a 35. helyezést érték el.

Sok szeretettel gratulálunk nekik!

A felkészítő tanár Nagy Anna és Barna-Domokos Enikő volt.

Pest Vármegyei Komplex Angol Nyelvi Verseny

2025. május 9-én pénteken Pest Vármegye 13 iskolájából érkeztek hozzánk gyermekek a Pest Vármegyei Komplex Angol Nyelvi Versenyre.

A tanulók ezúttal is először írásbeli tesztet oldottak meg, valamint szóban is bemutatták tudásukat a zsűrinek.

A négy kategória legjobb helyezettjei:

5. évfolyam
I. Ladányi-Soós Réka, Gödi Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, 104 pont (84+20)
II. Gulyás Áron, Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola, 98 pont (80+18)
III. Schleng Bence, Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, 92 pont (74+18)
III. György Boglárka, Veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola, 92 pont (78+14)
V. Bayer Zoé, Váci Juhász Gyula Általános Iskola, 91 pont (77+14)

 

6. évfolyam
I. Csutorás Nóra, Gödi Huzella, 113 pont (96+17)
II. Szlovák Izabella, Váci Juhász, 112 pont (94+18)
III. Tubak Nimród, Gödi Huzella, 111 pont (95+16)
IV. Márton Zselyke, Váci Radnóti Miklós Általános Iskola, 110 pont (94+16)
IV. Vörös Hanga, Péceli PIOK Általános Iskola és Gimnázium, 110 pont (97+13)

 

7. évfolyam
I. Trenovszki Zoé, Gödi Huzella, 103 pont (83+20)
II. Kecskés Kende, Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, 101 pont (81+20)
III. Bánhegyi Dóra, Gödi Németh László Általános Iskola, 98 pont (80+18)
III. Simon Dézi, Duakeszi Bárdos, 98 pont (81+17)
V. Menczer Zsófia, Váci Karolina Katolikus Általános Iskola, 97 pont (81+16)

 

8. évfolyam
I. Tóth Natasa, Váci Radnóti, 106 pont (92+14)
II. Sajgó Botond, Váci Radnóti, 104 pont (85+19)
II. Gerzsényi Emília, Fóti Fáy András Általános Iskola, 104 pont (85+19)
II. Foltyn Panna, Gödi Huzella, 104 pont (84+20)
V. Máthé Lili, Váci Árpád, 103 pont (83+20)

 

Minden versenyzőnek sok szeretettel gratulálunk és jövőre is várjuk vissza őket!

Büszkeségünk a Dunakeszi Polgárban

Iskolánk 5. c osztályos tanulója, Kádár Lilla Katalin egyik festménye bekerült a magyar kultúra napjára megjelent Szeretetmorzsák című, Béres Magdi által szerkesztett antológiába.

Ebből az alkalomból a kötet szerkesztője beszélgetett vele is a Dunakeszi Polgár 2025 áprilisi számában.

Az interjút a lap 33. oldalán olvashatják.

Nagyon büszkék vagyunk!

XXXV. Dunakeszi Társasjáték Klub

2025. május 10-én, szombaton 13 órakor kerül sor a XXXV. Dunakeszi Társasjáték Klub nevű eseményre a Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában (bejárat a Fazekas Mihály utcai kapun).

Az esemény a Facebookon is megtalálható.

Miért érdemes eljönni?
Mert
– megismerheted a mai modern társasjátékok világát,
– kipróbálhatsz díjnyertes játékokat,
– a játékmesterek segítenek a szabályok elsajátításában,
– megtapasztalhatod a flow élményt!,
– gyerekeknek remek készségfejlesztő,
– olcsón eljuthatsz más világokba és korokba,
– új embereket ismerhetsz meg,
– a régieknek meg megismerheted egy új arcát,
– ha vannak jó társasjátékaid, akkor itt találsz hozzá partnert,
– a társasjátékokkal kapcsolatos kérdéseid 94,5%-ára, helyben választ kapsz!


Milyen társasjátékokkal tudsz nálunk játszani?
– Ez részben meglepetés, de akár lehet ráhatásod is: mert kb. 250 féle társasjátékunk van, amit nem tudunk mind magunkkal hordani (részletes lista itt: https://bit.ly/3gQXt9r), de ha írsz nekünk, szívesen elvisszük magunkkal.


Kiknek ajánljuk?
– családoknak, iskolás gyerekeknek, felnőtteknek, fiataloknak, pároknak, egyedülállóknak, nyugdíjasoknak és középkorúaknak,
– ajánlott kor: 7-99 év.


Mennyibe kerül?
Ingyen bejöhetsz az eseményre, DE ha jól érezted magad, akkor kérünk, ha tudod, támogasd küldetésünket lehetőségeidhez mérten 500 – 1 500 Ft/fővel. Ha nem tetszett, akkor ingyen volt, de olyat még nem láttunk.
Támogatásodból fizetjük a hely bérleti díját és veszünk újabb játékokat nektek, hogy legközelebb még jobb legyen!

Versmondó délutánokkal készültünk

Sikeresen zajlottak le a héten a versmondó délutánok az évfolyamokon, ahol fantasztikus repertoárral készültek a gyerekek. A klasszikusoktól a kortárs költőkig minden korszakból hoztak nem mindennapi verseket. Mindenki a saját személyiségéhez igazodva vidám vagy komolyabb hangvételű, humoros, könnyedebb vagy mélyebb mondanivalójú változatos témákat talált. Nagyon felkészült és szuper elődókészséggel bíró, igazi tehetségeket hallhatunk.

Nagyon nehéz volt a döntés, hogy a jobbnál jobb produkciók közül kit emeljünk ki, hogy a magyar költészet napján az egész alsó tagozat előtt bemutathassa a versét.

A gyerekek szavazatai alapján választottunk ki három remek előadót.

Czank Petra (3. c) szemléletesen avatott be minket a tesióra gyötrelmeibe, Mikulás Mira (4. b) a madarakat idézte elénk egy csöpp emberséget remélve, Tóth Iván a televíziót száműzte az otthonokból, hogy olvasásra és fantáziájuk szárnyalására buzdítsa társait. A gyerekek őszinte lelkesedéssel fogadták előadásukat, elismerő tapssal jutalmazva munkájukat.

Mihály-Bokor Tünde tanító néni fogta össze a megemlékezést. Először próbára tette a gyermekeket egy-egy szép verssor felidézésével, akik ügyesen folytatták és meg is tudták nevezni a költőket. Megzenésített Weöres Sándor és Sarkady Sándor verssel zártuk az eseményt, amelyet mindenki vidáman zengett az udvaron, hogy megérkezzen végre a meleg és köszöntöttük a gólyahírt.

A gyerekek kedvenc verseiből és saját költeményeikből rendeztünk kiállítást, amit szívesen olvasgattak egész nap.

A képre kattintva megnézhetik az események albumát.

Meseíró pályázat az élelmiszerpazarlás ellen

Nébih Oktatási Program keretében célunk, hogy a fiatal generáció figyelmét is felhívjuk az élelmiszerbiztonság, az élelmiszerpazarlás és a tudatosság fontosságára. Maradék nélkül programunk idén meghirdeti első meseíró pályázatát „Falatnyi történetek: Mesék maradék nélkül” címmel, amely kreatív módon hívja fel a figyelmet az élelmiszerpazarlás problémájára és megelőzésének lehetőségeire.

A pályázat célja, hogy a fiatalok saját meséiken keresztül gondolkodjanak a fenntarthatóbb étkezési szokásokról, és inspirálják társaikat a tudatosabb élelmiszer-felhasználásra.

A pályázat remek lehetőség a tankerülethez tartozó iskolák tanulói számára, hogy alkotásaikkal kifejezzék gondolataikat egy kiemelkedő fontos, a mindennapjaikban is megjelenő probléma kapcsán, miközben fejlesztik kreativitásukat és íráskészségüket.

A legjobb pályamunkák a Nébih által kiadott mesekönyvben is megjelennek, a díjazottak pedig értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

Pályázási időszak: 2025. április 7 – június 1.

A részletes pályázati felhívás és további információk elérhetők a https://maradeknelkul.hu/maradek-nelkul-meseiro-palyazat-2025-falatnyi-tortenetek/ weboldalon.

Közlekedik a család – iskolai jutalom

Az elmúlt évek kedvező tapasztalatai alapján az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és szakmai támogató partnereikkel együtt idén is meghirdeti a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőt.

A verseny fődíja egy Škoda Scala személygépkocsi. A versenyre nevezhet minden olyan magyarországi lakóhellyel rendelkező család, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá 6–17 év közötti gyereke(ke)t nevelnek.

Idén a legeredményesebb iskolát is díjazzák!

Nyeremények:

1. helyezett: 500 000 Ft értékű iskolaszer
2. helyezett: 300 000 Ft értékű iskolaszer
3. helyezett: 100 000 Ft értékű iskolaszer

Bővebb információ a kozlekedikacsalad.hu oldalon vagy a Közlekedik a Család Facebook-oldalán.

Bead for Life – Gyöngyökkel az életért

A Jane Goodall Intézet tartott foglalkozást  április 8-án, az emberszeretet világnapján a 4. c osztályban.

Témájuk a Bead for Life – Gyöngyökkel az életért nevű projekt volt, amely az ugandai asszonyoknak biztosít lehetőséget arra, hogy  családjuk megélhetését támogassák.

A gyerekek megismerkedtek Jane Goodall munkájával és maguk is kipróbálták a gyöngykészítést.

Köszönjük szépen az ötletet és a megvalósítást, szervezést Tóth-Pliska Ágnes tanítónőnek!

Második helyen végeztek a nagyok

Iskolánk a IV. korcsoportos körzeti labdarúgó diákolimpia 2. fordulóját megnyerte.

A két forduló összesítése alapján a második helyen végzett csapatunk.

A csapat tagjai:

Szórád Bálint, Gulyás Balázs, Gulyás Péter, Turai Máté, Turai Márk, Abay-Nemes Barnabás, Varga Vince, Karácsony Csongor, Kaspár Barna, Csoszó Mátyás, Marsó Bence

A csapat tagja még:

Vízhányó Ádám, Molnár György.

Segítő: Jancsik László

Gratulálunk, fiúk!

Mérhetetlen a büszkeségünk!

A városi angol nyelvű országismereti verseny idén az Egyesült Államok témáját dolgozta fel. Mindkét korcsoportban, 5-6. évfolyamon és a 7-8. évfolyamon is elhoztuk az első helyezést a 12 csapat közül. Ezen kívül szereztünk egy 3. és egy 5. helyet is.

A csapatokat Bárányné Bucsi Ilona, Gresa Ilona és Szentessy Ida tanárnők készítették fel.

5-6. évfolyamon
1. hely – INDIANS csapat:
Bere Lili Irén
Mora-Hubik Szofia
Szabó Zorka
Turai Máté
póttag: Sándor Benjámin Gábor

5. hely – MAYFLOWER csapat:
György Bence
Loy Máté
Talmaier Kornél
Váczi Gergő

7-8. évfolyamon
1. hely – ASTRONAUTS csapat:
Bálint Anna
Szél Dalma
Stummer Janka
Szénási Zsanna
póttag: Simon Dézi

3. hely – CAPITAL csapat:
Bigda Márton
Hajdu Levente
Kaspár Barna
Murguly Tamás

Versenyzőinknek és a felkészítő tanároknak sok szeretettel gratulálunk!

A képre kattintva további fotókat nézhetnek meg a versenyről.

Vicces fizika-show látogatott iskolánkba

Izgalmas fizika-show nézői lehettünk iskolánk aulájában. Rengeteg látványos kísérletben volt részünk, amelyek  lélegzetelállító módon tárták elénk a tudományok rejtelmeit.

A szervezők az előadással arra szeretnék ösztönözni a hallgatóságot, hogy ne csak elméleti tudásra tegyenek szert, hanem valóságos tapasztalatok útján ismerjék meg a tudományok törvényszerűségeinek ezernyi formáját.

Most már tudjuk, hogy bennünk is lakozik Jedi-erő.

Köszönjük a szervezést Tóthné Selmeczi Zsuzsa tanárnőnek.

A képre kattintva további fotókat nézhetnek meg az eseményről.