Mit tudjon az iskolás gyermek szeptemberre?
Iskolaérettségi kisokos:
Weöres Sándor: A MESÉRŐL
A meséhez mennyi unalom kell,
hogy a boszorkányos madarak
röppenjenek izgatott seregben
s aprót-nagyot mulattassanak.
A meséhez mennyi szánalom kell,
mennyi gyűlölet és sérelem,
hogy a gonosz mind pokolba vesszék,
a jó végül győzelmes legyen.
A meséhez mennyi bizalom kell,
hogy kavics-mód sok legyen a kincs,
és a mondott rózsa illatozzék,
és nyisson az álmodott kilincs.
A meséhez mennyi félelem kell,
kályha mellett, hol semmi veszély,
minden zugból manó leskelődjék,
torkot tátson odakinn az éj.
Vekerdy Tamás a meséről:
“Nézzétek a gyerekeiteket, amikor játszanak (ha még tudnak játszani) . Elmélyülten nézik a kezükben tartott fa vagy kődarabkát: most katona, most király, most hajó, most kocsi. Belső képeiket vetítik ki a játékszerre, a játékba, így formálják meg, amit tudnak (éreznek) önmagukról és a világról. És nézzétek őket, amint mesét hallgatnak. Kettős tekintetükön látszik, hogy míg egyrészt a mesélőn csüggnek bámészan, másfelől befelé látnak, figyelnek: ” A királyi palota mellet sűrű-sűrű erdő sötétlett, és az erdőben, egy ős-öreg hársfa tövében volt egy kis forrás….” – És ha jól mesélünk – lassan, dallamosan, ismétlésekkel – akkor belső látásukban látják is az erdőt, a forrást…az aranygolyót és a békát…. (Át is érzik, utánozzák.)
Aki belső képeket készít és lát, az feldolgozza tapasztalatait, élményeit, vágyait, indulatait. (Ezért: ami gyerekeinket igazán fejleszti, az a szabad játék, mese, az utánzás. Nem a fejlesztő foglalkozások!
A külső kép – a képernyők külső képei – leállítják ezt a feldolgozást. A gyerek nem tud különbséget tenni külső és belső kép között; nagy a kép-éhsége, mert sok feldolgoznivalója van. A külső kép is lenyűgözi, de nem hozza meg a feloldást. (Nem “fejleszt” .) Duzzadnak az indulatok, nő a szorongás – sűrűsödnek az agresszív kitörések.
Meséljetek!
Meséljetek fejből – és olyan könyvekből, melyekben egy-két-három “álomi” kép egy-egy mese mellett arra szolgál, hogy megindítsa a gyerek fantáziáját, színesebbé, elevenebbé tegye belső képkészítését.
Ha azt akarjátok, hogy gyerekeitek kevesebbet szorongjanak, kevésbé dühöngjenek, több derűvel éljenek és nyugodt biztonsággal fogadják be a világot – akkor meséljetek, naponta legalább egyszer és ne lökjétek oda őket az elektromos pásztor, a képernyő elé.
Meséljetek!”
Vajon ma is olyan magától értetődő a lefekvés előtti meseolvasás, mint volt az néhány generációval ezelőtt?
Jó lenne, ha így lenne, az esti mese ugyanis semmi mással nem pótolható. Jó szándékú, gyerekeikre odafigyelő, nekik a legjobbat akaró szülők is hajlamosak elfelejteni, hogy az esti mese mennyire fontos is a gyereknevelés során.
Mesélni ugyanis jó. Jó a gyereknek, a szülőnek, az egész családnak, rövid- és hosszútávon egyaránt. Hogy miért? Többek között a következők miatt:
Megkönnyíti az esti rutint
Minél kisebb egy gyerek, annál fontosabb számára, hogy az este minden egyes nap ugyanabban a mederben folyjon, és az elemei állandóak legyenek. Ha tudja, melyik lépés után mi következik, nyugodtabban, kevesebb veszekedés árán megy majd ágyba. Az esti mese egy egyértelmű, szerethető lezárása a napnak, ami közben már nincs szaladgálás, és pontosan tudja mindenki, hogy a lámpaoltás követi.
Erősíti a szeretetkapcsolatot
Maga az esti mese felolvasása mindig meghitt élmény: a gyerek a szülőhöz bújik, az ölébe ül, lehetőség van közben a fejét simogatni, a mese végén pedig elmaradhatatlan a puszi. Sok család csak az esti mese idejére jön össze teljes létszámban, egymásra figyelve így ezek a percek pótolhatatlanok. A testvérek kapcsolatának is jót tesz ez a közös, minden este visszatérő élmény.
Lehetőség arra, hogy osztatlan figyelmet szentelj a gyereknek
Vannak családok, ahol kicsit máshogy működik a mese. Ha több gyerek van, és mindegyiknek van saját szobája, némelyik szülő sorra járja este a gyerekeket, és mindegyiküknek juttat 10-15 percet, amikor csak neki mesél és vele foglalkozik. Akár fel is oszthatják a szülők egymás között a feladatot: egyik nap Apa megy az egyikhez, Anya a másikhoz, másik nap cserélnek.
Növekvő szókincs
Nem túlzás kijelenteni, hogy a mindennapos mesélés behozhatatlan előnyhöz juttatja a kisgyerekeket. Az Ohioi Egyetem kutatói úgy találták, hogy azok az ötévesek, akiknek soha nem mesélnek a szüleik, 4 662 szót ismernek, azok, akiknek naponta egyszer, 63 570-es, napi öt könyv elolvasásával pedig ez a szám 1 483 300-ra nő. Ennek oka, hogy a mesekönyvekben ritkább és hosszabb szavak szerepelnek, mint amiket a mindennapos kommunikáció során használunk.
Szárnyakat ad a képzeletnek
Az egész kicsi gyerekek általában jobban szeretik a képekkel gazdagon illusztrált mesekönyveket, de még az ő képzeletüket is megmozgatja az, ha fejből mesélsz nekik. Később, ahogy egyre komolyabb történetek kerülnek sorra, már a könyvek sem tartalmaznak képeket, így a gyerekek azonnal a fejükben játsszák le a történetet. Ez többek között azért is szerencsés, mert így a félelmetesebb eseményekből is pont annyit képzelnek el, amennyi még nem túl megterhelő nekik – ez az a lehetőség, ami a filmek esetében nincs meg, ott az ijesztő jeleneteket is a maguk valójában kénytelenek befogadni.
Rászoktat az önálló olvasására
Az esti mesének nem csak addig van létjogosultsága, amíg a gyerek önállóan meg nem tanul olvasni. Egy bizonyos kor után – általában valamikor alsó tagozat vége felé – azonban sok gyerek jelzi, hogy ezentúl inkább magának olvasna este. Ha azon kapod magad, hogy elmaradt az esti mese, viszont a gyerek a saját regényét olvassa, tudd, hogy nagyon jó szokásokat sikerült megalapoznod.