1.c osztály

Sport orientáció

Jancsikné Struve Katalin

Két fiúgyermek boldog édesanyja vagyok. Vácott élek családommal. Gyermekeim is sportolnak, zenélnek, táncolnak. Az egész családom számára fontos a sport értékeinek és lehetőségeinek közvetítése. Igyekszem tanítványaimat is minél több sportággal megismertetni.

1996-ban szereztem meg edzői végzettségem mellé tanítói diplomámat a Budapesti Tanítóképző Főiskolán. Azóta Dunakeszin dolgozom a Bárdos Lajos Általános Iskolában, mint tanítónő.

Eddigi munkám elismeréseként elnyertem Dunakeszi Város Önkormányzata által alapított Év Pedagógusa kitüntető címet, és Dunakeszi Város Sport Díját is átvehettem. De nincs felemelőbb érzés egy gyermek mosolyát látni, és érezni őszinte ölelését.

A családi fészekből kirepülő gyermek első társadalmi kapcsolata az óvoda, majd az iskola. Szülőként és tanítóként is fontos számomra, hogy minden nap tanulásra motivált, kíváncsi tekintetű gyerekek lépjenek be a kapun. Az elfogadó légkör, a kellemes, esztétikus környezet megteremtése mindezt biztosíthatja. A szokásrend kialakítása mellett játékos, mesével tarkított és sok mozgással fellazított délelőttök várják az iskolai életre felkészült kis nebulókat. Élményeken, játékosságon keresztül tapasztalhassák és ismerjék meg a folyamatosan fejlődő világunk értékeit.

Oktató-nevelő munkám során a szilárd alapok lerakására törekszem. Pedagógiai munkámban kulcsfontosságú szerepet kap a mozgásra, játékra nevelés. Kiemelt figyelmet szentelek annak, hogy a gyermekek egyéni adottságaiknak, képességeiknek megfelelően fejlődve ismerhessék meg önmagukat és egymást. A tanórákon a differenciált óravezetési módszernek köszönhetően a lassabban haladók hátrányának a kompenzálását és a gyorsabbak, ügyesebbek szárnyalásának a lehetőségét is igyekszem megteremteni. Szívesen készítem fel diákjaimat különböző tanulmányi versenyekre, műsorokon való részvételre.

Osztályomban a mindennapos testnevelésbe beépítem a korfball sportág és a sportpoharak oktatását, mely sok örömet és izgalmat jelent. A sport kitartásra, koncentrációra, önfegyelemre, önállóságra és probléma megoldásra nevel.

Fontos számomra a jó partneri viszony a szülőkkel, a bizalom és az együttműködés, amely megóvhatja a kisiskolásokat a korai tanulási kudarctól. Célom, hogy kellemes légkörben minél több, alaposabb tudást adjak át a gyerekeknek, hogy nyitott szívű és gondolkodású, érdeklődő gyerekek kerüljenek ki az osztályomból.

Az elismerés, a bátorítás a kisgyermekek szeretetnyelve, ami akkor lehet igazán eredményes, ha a pedagógus és a szülő egyaránt használja.

„A kemény munka legyőzi a tehetséget, ha a tehetség nem dolgozik keményen.”
(Tim Notke)

Szeretettel várom leendő tanítványaimat egy jó hangulatú, sportos osztályba.