Ruhagyűjtés – Sulizsákba
Iskolánk először vesz részt a Sulizsák programban. Ez egy használtruhák gyűjtésére, majd újrahasznosítására kidolgozott, évek óta jól működő program, amely a gyerekek környezettudatossá neveléséhez is hozzájárul. Sikeres lebonyolítása esetén a használtruhagyűjtést is rendszeressé tehetjük tanévenként, amely Örökös Ökoiskola címünkhöz is jól illeszkedik.
Célunk, hogy a tanulók és dolgozók minél több zsák, és ezáltal minél több kg újrahasznosítható textíliát gyűjtsenek össze, mivel az összegyűjtött holmik után kilogrammonként 50 Ft-ot kap iskolánk az alapítvány számlájára. A befolyt összeget fejlesztésére, szépítésre fordítjuk, melyről tájékoztatjuk majd a szülői közösséget.
A Sulizsák Program keretében intézményünkben 2022. február 21. és 22. napokon ruhagyűjtési napot rendezünk.
Az SzMK a ruhagyűjtésről szóló információról tájékoztató levelet küldött a szülőknek.