Út a Lehetőségekhez Alapítvány

Érzékenyítő program az iskolánkban

 

2018 őszén a második osztályos tanulók egy tanóra keretében lehetőséget kaptak, hogy személyesen találkozhassanak egy fogyatékossággal élő személlyel, bepillantást nyerhessenek segítségével a látássérültek mindennapi életébe. Rövid történeteken, mesén keresztül megismerhessék más embertársaik mindennapjait. Szerepjátékokkal lehetőségük nyílt megtapasztalni a mindennapok nehézségeit, megtanulni a segítségnyújtás lehetőségeit. A gyakorlatok élvezetesek és elgondolkodtatók voltak. Többek között a fehérbotos közlekedés kipróbálása, bekötött szemmel történő közlekedés. Külön élmény volt a látássérültek által használt írógép kipróbálása és a Braille írás megismerése. Jó volt látni, hogy kisiskolás korban még milyen nyitottak és érdeklődők a gyerekek. Érzelmileg megérintette őket. Szívesen meséltek személyes tapasztalataikról is, elgondolkodtató kérdéseket tettek fel vendégeinknek. Ez a rendkívüli óra is azt bizonyította, hogy az alapítvány munkája fontos, óvodás-iskolás korban lehet a legkönnyebben érzelmileg megérinteni az embereket /gyerekeket/, formálni szemléletüket.

Maracskóné Szabó Margit tanítónő – 2.a osztály

 

 

Az osztályunk részt vett egy jeltolmács és egy látássérült fiatal érzékenyítő programján. Kati, aki siket szülők mellett nőtt fel, a kislányával érkezett és személyes élményeit osztotta meg a gyerekekkel. Bemutatta a jelelést, amivel a családja és a hasonló sérülésekkel küzdők kommunikálhatnak. Néhányuk felismerte a televízióban egyre több helyen – akár meséket kísérő – használatos jelrendszert, és fölfigyeltek a jeleket kísérő néma hangoztatásra. Megtudtuk, hogy nagyon eltérő lehet a sérülés, és a lassú, tagolt, jól artikulált beszéd sokuknak nagy segítség. A gyerekek megtanulhattak néhány jelet, és lelkesen próbálgatták a jelnyelvet. Megtapasztalták, hogy sok jel könnyen megtanulható, hiszen egy-egy jól ismert utánzásos mozdulat pontosan utal a szó tartalmára.

Kriszti, aki sajnos teljesen vak, egy meseolvasással készült nekünk. Az osztály csöndben, teljes odaadással figyelte, ahogyan a lapokon hihetetlen sebességgel fut az ujja, és a pici pontocskák szavakká, mondatokká s végül egy kerek történetté állnak össze. Nagy hatással volt a gyerekekre, de a megszeppenést hamar feloldotta egy számukra játéknak bemutatott, de valójában egy nagyon komoly feladattal, amikor vezethették őt a kihelyezett akadályok között. Mindenki szerette volna támogatni a lányt, aki közben rávezette őket a segítés helyes módjára, és a veszélyekre is felhívta a figyelmüket. A gyerekek megtapasztalták a felelősség súlyát, és saját tapasztalataikat is megoszthatták, amit szívesen meghallgatott Kriszti, és biztatta őket a nyitott, segítőkész hozzáállásra.

Végezetül a legizgalmasabb eseménnyel zártuk a programot azzal, hogy a már korábban bemutatott Braille – írást maguk is kipróbálhatták a speciális írógépen. A kódtáblázat szerint legépelhették a nevüket és meg is kapták.

Az osztály lelkesen vett részt az órán, örömmel láttam, hogy milyen nyitottan álltak a témához, mennyi ismeretük, tapasztalatuk és kérdésük van. Eredményesnek tartom a foglalkozást, mert a gyerekek szívesen próbálgatták az adott cselekvéseket, közvetlen módon szereztek tapasztalatokat és kerültek közelebb a problémához.

Köszönjük!                                                                                    Szabó Hajnalka tanítónő – 2.b osztály

 

 

Az alapítvány munkájával elégedettek vagyunk. Alapos, széleskörű tájékoztatásban volt részük a gyerekeknek. Kedvesek voltak az előadók, játékos feladatokkal próbálták bemutatni a sérült emberek világát.

Megtapasztaltatták velünk, hogy hogyan is írnak a vak emberek, ha akadály van előttük a közlekedésben, akkor azt hogyan tudják elhárítani. Megmutatták nekünk, hogyan kell segíteni egy vak embert a közlekedésben és, hogy a mobiltelefont hogyan tudják használni.

A tanulók figyelmesen hallgatták az előadókat. Előadásmódjuk annyira megnyerő volt, hogy csendben, tágra nyílt szemmel figyeltek rájuk. Jó volt, hogy a gyerekek is kérdezhettek.

Igazi profizmusra vall, hogy interaktív előadásban részesülhettünk, amivel számunkra is átélhetőbbé tették a sérült emberek életvitelét. Érzelmeket, empátiát és toleranciát váltott ki belőlünk.

Foglakozásunkból adódóan minket, pedagógusokat is érint a sérült emberekkel való kapcsolat, bánásmód. A mindennapjainkat is áthatja a toleranciára, az együttérzésre és az elfogadásra való nevelés.

Szemán Erika tanítónő – 1.a osztály

 

A gyerekek érdeklődők voltak, figyeltek, kérdeztek, figyelmesen hallgattak. Az előadást követő napokban többször is téma volt az osztályban a programon látottak és hallottak. Nem láttam a gyerekeket sem látássérült, sem hallássérült egyén közelében, elképzelésem van csak, hogy biztos nagyon ügyesen, és okosan közelednének feléjük… Az alapítvány munkatársai nagyon felkészültek voltak, gyerekhez igazított programot hoztak, könnyen kapcsolatot teremtettek a kicsikkel, élvezetes beszélgetést tartottak.

Tolmácsi Ágnes tanítónő – 1.b osztály