Névadónk

Bárdos Lajos

Bárdos Lajos
(1899-1986)

Született Budapesten 1899. október 1-jén. A Zeneakadémia zeneszerzés szakán egy évet Siklós Albertnál, 4 évet Kodály Zoltánnál végzett. Gimnáziumi énektanári állása mellett elvállalja a városmajori templom Cecília Kórusának vezetését, melyből nemzetközileg is elismert és a hazai kóruskultúrában fogalommá vált együttest formál. 28 évesen meghívást kap Harmat Artúrtól a Zeneakadémia egyházkarnagy-képző tanszakára. Később a középiskolai énektanár- és karvezetőképző valamint a zenetudományi tanszakon is tanít. Legtöbb tantárgyának anyagát is maga dolgozza ki. 

1929-től a Palestrina Kórus élén főleg oratóriumokat mutat be. 1941-ben a Palestrina és a Cecília Kórus egyesítésével megalapítja a Budapesti Kórust. 

1942-1962-ig a budavári Mátyás-templom ének- és zenekarának karnagya.

1931-ben – Kerényi György és Kertész Gyula társaságában – megalapítja a Magyar Kórus folyóiratot és azonos nevű kiadóvállalatot. Húsz év alatt kb. 2000 művet adnak ki egyfelől régi mesterek, másfelől fiatalabb magyar zeneszerzők tollából. A kiadott gazdag zeneirodalom bemutatására sok iskola részvételével hangversenyeket szerveznek, ezzel elindítják az Éneklő Ifjúság mozgalmat, amely pezsgő életet vitt hazánk kóruséletébe. 

A cserkészmozgalmon belül megindítja és elterjeszti a városi ifjúság körében is a népdaléneklést (101 magyar népdal).

Gazdag zeneszerzői munkásságát (kb. 600 mű) népdalfeldolgozások, misék, motetták, költők verseire írt kórusművek, színpadi és drámai kísérőzenék, dalok, hangszeres művek alkotják. 

Zenetudósként tankönyveket, tanulmányokat, könyveket írt. Híresek Bartók, Kodály és Liszt kutatásai.