Megemlékeztünk az aradi 13 vértanúról

Iskolánk 4. a osztálya Pusztai Edit és László Mónika tanítónők segítségével lelkesen készült az aradi vértanúkról szóló megemlékezésre, amelyet ezúttal a VOKE József Attila Művelődési Központban tartottunk meg Dunakeszi város felkérésére.

Mozgalmas októberünk volt

Már két hónap telt el ebből a tanévből, és ahogy az lenni szokott, az október idén is eseménydús volt. A megemlékezésekről, programjainkról videók készültek, amelyeket innen is elérhetnek, valamint iskolánk Youtube-csatornáján is megtekinthetnek. Ebben az évben is megemlékeztünk iskolánk névadójáról, Bárdos Lajosról születésének 122. évfordulóján, október 1-jén. A Cantemus Kórus…

Aradi 13

Október 6-a nemzeti gyásznap Magyarországon. 1849-ben e napon végezték ki az 1848-49-es szabadságharc 13 honvédtisztjét Aradon, Pesten pedig szintén ekkor ölték meg gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnököt. Ebből az alkalomból idén ugyan nem tarthatunk élő megemlékezést, a 3.b és a 3.d, valamint a 6.b osztályok viszont mégis készültek a mártírhalált…