Történelmi vetélkedő
Az idei történelmi vetélkedőn a Bárdos Iskola felső tagozatán egy különlegesen érdekes téma feldolgozására került sor: Híres magyar nők a történelemben.
27 csapat közül 10 csapat juthatott a döntőbe, ahol 6 szóbeli és írásbeli feladat várt a versenyzőkre a megadott szakirodalomra épülve, a a történelem szakos tanárok összeállításában.
Egy igencsak koncentrált figyelmet igénylő igaz-hamis kérdéssor után el kellett dönteni, hogy a képzeletbeli apróhirdetéseket ki adhatta fel. Ezt követte két puzzle kirakása hírességek arcképéről, majd ismét egy képzeletbeli Ki mondhatta volna? feladat megoldásán kellett gondolkodni a 3 fős csapatoknak.
Izgalmas Maradj talpon! kérdéssort kellett időre megfejteni a megadott betűk segítségével az utolsó előtti feladatban, majd a versenyt egy drámajáték zárta, ahol a 7.c-s tanulók által előadott két jelenet szereplőit kellett megnevezni.
Nagyon jó hangulatú, sikeres vetélkedést zártunk, ahol jó érzés volt látni a verseny magas színvonalát, megtapasztalni a csapatok alapos felkészültségét.
A nyertes csapatok a következők voltak:
1. hely: Szerzetesek
A 6. d osztály tanulói: Bigda Márton, Gulyás Péter, György Máté József
Felkészítő tanár: Bárányné Bucsi Ilona
2. hely: A várvédők
A 6.b osztály tanulói: Föedl Botond, Mora-Hubik Liliána, Obál Aliz
Felkészítő tanár: Hoványné Martikán Erika
3. hely: Fekete lovagok
Az 5.b osztály tanulói: Gulyás Balázs, Kordován Dániel, Sándor Benjámin
Felkészítő tanár: Bodnár Andrea
4. hely: Lépesméz
A 6.d osztály tanulói: Győrfi Liza, Sinkovits Lia Mirella, Zsótér Zorka
Felkészítő tanár: Bárányné Bucsi Ilona
Sok szeretettel gratulálunk a győztes csapatoknak és felkészítő tanáraiknak!
Hoványné Martikán Erika
a Humán Munkaközösség vezetője
A képre kattintva megnézhetik az esemény galériáját.
Krókusz Projekt
Iskolánk csatlakozott a Szembenézés Alapítvány Krókusz projektjéhez. Virággal a toleranciáért, az erőszak ellen!
Ezen a szombaton is BÁR-KI-túra
Ismét túrázási lehetőséget ajánl Fodor István tanár úr ezen a szombaton.
2024. április 20., szombat
Visegrád – Fellegvár: 13 km
Nagymaros – Visegrád – Fellegvár
Találkozó: 8.00 DK-Gyártelepi állomás
Indulás: 8.07 vonat
Jegyvásárlás:
oda: DK-Nagymaros 8.00-tól
vissza: Zebegény-DK 13.00-tól
Érkezés: kora du.
Felszerelés: bordás talpú cipő, hátizsák, réteges öltözék, esőkabát, enni-, innivaló, költőpénz.
Költségek:
- kompjegy oda-vissza 1400 Ft
- bobozás: 600 Ft / csúszás
Beiratkozás
Tisztelt leendő elsőseink szülei!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a beiratkozás időpontjai a következők:
2024. április 18., csütörtök 8-18 óra,
2024. április 19., péntek 8-16 óra.
Minden egyéb információt ITT találnak.
Hip-hop: újabb arany- és ezüstérem
Március 23-án ismét az IPDSO táncverseny több kategóriájában indultak a Bárdos iskola tanulói a budapesti Láng Sportcsarnokban.